hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A KSH szerint 79 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt

  • MTI

A május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer volt, egy év alatt 79 ezerrel csökkent. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 25 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 20 ezerrel csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző háromhónapos időszakhoz viszonyítva 31 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a 15-74 éves korosztályban.
    
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,0 százalékponttal 69,1 százalékosra csökkent, de 0,5 százalékponttal emelkedett a második negyedévvel megegyező előző háromhónapos időszakhoz képest.
    
Júliusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 460 ezer volt, az előző hónaphoz képest 3,2 ezerrel, a tavaly júliusihoz képest pedig 65 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,6 százalék volt, ami a júniusi értékhez képest 0,2 százalékponttal nőtt, az előző év júliusánál pedig 0,8 százalékponttal alacsonyabb.
    
A május-júliusi három hónap átlagában 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája az egy évvel korábbinál 1,1 százalékponttal alacsonyabb 27,2 százalék volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves foglalkoztatottak száma 84 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 2,3 százalékponttal, 82,2 százalékra csökkent. Az idősebb, 55-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak létszáma alig változott, mindössze 3 ezerrel emelkedett, a foglalkoztatási ráta azonban – főképp demográfiai okból – 2,5 százalékponttal, 59,2 százalékra emelkedett.
    
Az Európa 2020 stratégiában a 20-64 éves korcsoportra kitűzött 75 százalékos célértékhez képes 74,4 százalék volt a foglalkoztatási ráta, a járvány következtében egy év alatt 0,9 százalékponttal csökkent, a férfiaknál 82,5 százalékos, a nőknél 66,5 százalékos volt.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink