hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átalányadó és kata – a bevétel elszámolásának szabályai

  • Szipszer Tamás adótanácsadó, mérlegképes könyvelő

2022. szeptember 1-jétől a kataalany egyéni vállalkozók jelentős része kénytelen lesz egy másik adónem keretei között folytatni vállalkozását. Az egykori katások számára kézenfekvő lehetőség a vállalkozói átalányadó választása. A vállalkozói átalányadó ugyanis annyiban hasonlít a katához, hogy egy bevételi szemléletű adónemről van szó ebben az esetben is.

Jelen cikkben arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a két adónem közötti lényeges különbségeket a bevételek számbavétele tekintetében.

Kezdjük a bevételi korláttal.

A kata adónemben valójában nincs, és a jövőben sem lesz bevételi korlát.

Az újonnan bevezetett kata adónemben a 18 millió forintos éves bevételi korlát csupán azt jelenti, hogy ezen bevétel mellett csakis a havi tételes adó megfizetésére kötelezhető az adóalany, a korlát feletti bevételrészt pedig 40 százalékos kiegészítő adó terheli.

Ezzel szemben az átalányadózókra éves szinten – fő szabály szerint – 24 millió forintos bevételi korlát vonatkozik, melynek meghaladása automatikusan maga után vonja az átalányadó alkalmazásának megszűnését. A kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet folytató átalányadózók évesen 120 millió forint bevételi értékhatárig alkalmazhatják az átalányadózást.

A fenti bevételi korlát meghaladása azonban nem csupán az átalányadóból történő kiesést jelenti, hanem visszamenőleg az év elejétől kezdődően tilos ilyenkor az átalányadó alkalmazása.

Kisokos a kataváltozásokhoz című videónkat innen érheti el!

Tehát, ha például egy átalányadós vállalkozó bevétele november hónapban haladja meg a 24 millió forintos bevételi értékhatárt, akkor visszamenőleg január 1-jétől kell alkalmazni a „normál” vállalkozói személyi jövedelemadózást.

A 2022-es évben mindazok az adózók, akik 2022. augusztus 31-én a katát alkalmazták, majd szeptember 1-jétől az átalányadózásra térnek át, és nem folytatnak kiskereskedelmi tevékenységet, a 2022. szeptember 1-je és december 31-e közötti időszakban 8 millió forint bevételig tudják az átalányadózást alkalmazni.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, melyben konkrét példával szemléltetjük a bevételi korlát értelmezését, továbbá megtudhatja, mi számít bevételnek az átalányadó, illetve a kata adónem választása esetén.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink