hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A PM cáfolja a kata drágítását, de fokozott ellenőrzés várható

  • MTI

A kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását – közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

A közlemény szerint az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok hívták fel a kormány figyelmét a katát érintő visszaélésekre, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd.
    
A Pénzügyminisztérium a közleményben felidézte, a  kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse.
    
Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is – írja a szaktárca közleményében.
    
A kata jelenleg Magyarország legnépszerűbb és legkedvezőbb adófajtája, amelynek előnyeit a kormány a jövőben is meg kívánja védeni – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete csütörtöki OS-közleményében azt híresztelte, hogy a Pénzügyminisztérium a kisadózás jelentős megszigorítását és megdrágítását tervezi. Bár a kata 50 ezer forintos összege nem emelkedne, a munkaviszonnyá való átminősítés 7 feltételéből az eddigi 2 teljesítése nem lenne elég: 2021-től legalább négynek meg kellene felelni – adta hírül az Adózóna is a közlemény alapján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Rokkantsági ellátás 2 jövedelmének adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Követelésapport

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Befektetői részjegy visszavásárlása

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close