hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Katások, figyelem! Lejár a bevallási határidő

  • adozona.hu

A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Idén több mint 130 ezer vállalkozótól várja a katabevallást a NAV. Az érintettek a 24KATA jelű űrlapon a tavaly elért bevételükről nyilatkoznak, illetve ezen kell bevallani a 40 százalékos különadót is annak, aki túllépte a rá vonatkozó bevételi értékhatárt.

Az adóhatóság közleménye szerint továbbra is az ONYA kínálja a legegyszerűbb megoldást a nyilatkozatra, használatához nincs szükség külön segédprogramra, így könnyen beküldhetők a dokumentumok. A kitöltés is gyors és hatékony, az elektronikus azonosítás után az alkalmazás automatikusan betölti a NAV által ismert adatokat, a felhasználónak csak az új információkat kell beírnia. A felület elérhető mobilon és tableten is; nyomtatásra és irattárolásra sincs szükség, a program a felhőben tárolja az adatokat – ismertette a NAV.

AJÁNLJUK FIGYELMÉBE kapcsolódó cikkünket: Katázás mellett kizárt és megengedett egyéb jogviszonyok

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelői bevétel-e az állami támogatás

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyéni vállalkozóból őstermelő szja

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink