hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási drágulás, növekvő feketekereskedelem és összeomlás fenyegeti a dohányipart

  • MTI/Adózóna

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint a piac teljes összeomlásához vezetne, ha elfogadná az Országgyűlés a dohánytermékekre vonatkozó új jövedékiadó-emelési javaslatot – közölte a szakmai szervezet az MTI-vel.

A tájékoztatás emlékeztet: a kormány által benyújtott javaslat három lépésben másfél év alatt 29 százalékos jövedékiadó-emelést tervez a dohánytermékeknél.

A szövetség szerint az adóemelés a cigarettánál dobozonként akár 300 forint árnövekedést is hozhat 2017 végére. Hozzáteszik, hogy az új uniós dohánytermék-irányelv életbe lépésével a 19 szálas cigarettásdobozok eltűnnek, és helyettük 20 szálas lesz a legkisebb kiszerelési egység, ami szintén komoly árnövelő hatással bír.

Ekkora mértékű és ilyen gyors ütemű adóemelés a piac teljes összeomlásához vezetne – vélekedik a szakmai szervezet. Emellett az is félő, hogy a feketepiac jelentősen megerősödne, a határ menti bevásárló turizmus pedig felélénkülne. Példaként említik, hogy Szlovákiában jelenleg 3 euró alatti áron kapható 20 szál cigaretta, ami már most is olcsóbb a hazai termékeknél.

A szövetség szerint ezek a folyamatok rontják a kiskereskedők és a legális piaci szereplők jövedelmezőségét, erősítik a csempészbandákat és az adóbevételek alakulására is negatív hatással lesznek.

A DBMSZ álláspontja szerint létezik olyan adóemelési megoldás, amellyel el lehet érni az irányelvben meghatározott jövedéki adóterhelést anélkül, hogy ez a piac teljes összeomlásához vezetne. Ezért a szakmai szervezet egyeztetést kezdeményez a Nemzetgazdasági Minisztériummal, bízva abban, hogy sikerül egy ésszerű adóemelési menetrendet kidolgozni az elkövetkezendő évekre. 
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink