hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nő a hevített dohánytermékek forgalma

  • MTI

Kevesebb hagyományos, ám több hevített dohányterméket értékesített a Philip Morris International az első fél évben, amikor a cég nettó árbevétele 13,804 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal csökkent, a nettó profit 3,773 milliárd dollár volt – közölte a cég az MTI-vel.

Hagyományos cigarettából 151 milliárd darabot adott el a PMI 2020 második negyedévében, 17,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a hevített dohánytermékek 18,7 milliárd darabos forgalma azonban 24,3 százalékos éves növekedést mutatott.
    
A PMI füstmentes termékeinek nettó bevétele az első félévben elérte a 3,2 milliárd dollárt, ez a PMI teljes nettó bevételének már csaknem egynegyedét teszik ki. A vállalat célja, hogy 2025-re a teljes nettó bevétel 38-42 százaléka származzon a füstmentes termékekből.
    
Kiemelték, hogy az alternatív dohánytermékek piaca egyre nagyobb szeletet hasít ki a globális forgalomból, így a dohányipari cégek is felismerték, a hagyományos megoldások mellett érdemes füstmentes alternatívákkal megjelenniük a piacon. A PMI ezért teljes k+ f költségeinek 98 százalékát, és a kereskedelmi kiadások 71 százalékát fordította füstmentes termékek kutatására és értékesítésére tavaly.
    
Megemlítették, hogy az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalának (FDA) legutóbbi döntése alapján az IQOS dohányhevítéses rendszer négy évre megkapta a lehetőséget, hogy "módosított kibocsátású dohánytermék" információ feltüntetésével értékesítsék.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Palackvisszaváltás: júliustól hátrányos helyzetű családokat lehet támogatni
Palackvisszaváltás: júliustól hátrányos helyzetű családokat lehet támogatni

Júliustól a REpont automatáknál leadott palackok után járó visszaváltási díjat hátrányos helyzetű családok megsegítésére és gyermekek fejlesztésére lehet felajánlani – közölte a...

Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok

Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormá...

Netakötelezettség
Netakötelezettség

Netakötelezettség

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közös költség számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Vadászati engedély továbbközvetítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Egészségügyi kiskönyv és kockázatelemzés

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább