adozona.hu
Az adóhatóság a saját tévedését visszamenőleg az ügyfélen verte le
//adozona.hu/jovedeki_ado_vam_deviza_termekdij/Az_adohatosag_a_sajat_tevedeset_visszamenol_XACDJ6
Az adóhatóság a saját tévedését visszamenőleg az ügyfélen verte le
A vámhatóság saját mulasztását vagy tévedését visszamenőleg nem korrigálhatja az ügyfél hátrányára - így döntött egy peres ügyben a Kúria.
A vámhatóság 2012-ben ellenőrzést végzett a felperesnél, és a revízió eredményeként hozott első fokú határozatban az engedélyt - a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (Vtv.) 60.§ (1) bekezdésére alapítottan - visszamenőleges hatállyal módosította. Döntését azzal indokolta, hogy az engedély kiadásakor két termék esetén tévesen került sor az áruosztályozásra és a besorolásra. A másodfokú hatóság (alperes) az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresete alapján eljárt elsőfokú bíróság jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte a határozatokat, és az első fokú vámhatóságot új eljárásra kötelezte.
A Kúria hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet és a következőkre mutatott rá: fennálltak az engedély módosításának Vtv.60.§ (1) bekezdésében rögzített feltételei, de a Közösségi Vámkódex 9. cikk (4) bekezdése nem teszi lehetővé azt, hogy a módosításra visszamenőleges hatállyal kerüljön sor. Az alperes a felülvizsgálati, rendkívüli jogorvoslati eljárásban már nem hivatkozhat a felperes rosszhiszemű magatartására, mivel határozata nem tartalmaz ilyen megállapítást, és erre vonatkozó nyilatkozatot, vagy bizonyítást az első fokú eljárás során sem terjesztett elő.
Az olyan mulasztás vagy tévedés, amely a hatóság érdekkörébe tartozóan merült fel, egyébként sem róható az ügyfél terhére, nem adhat alapot az ügyfél számára hátrányos döntés meghozatalára. Az alperes határozata azért jogszabálysértő, mivel a Közösségi Vámkódex rendelkezésével ellentétesen, visszamenőleges hatállyal módosította engedélyt kiadó határozatát.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)