hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem emelkedik az idegenforgalmi adó Győrben

  • MTI

Nem emelkedik a helyi idegenforgalmi adó mértéke Győrben, 2013-ban továbbra is 300 forintot kell fizetni vendégéjszakánként - döntött a győri önkormányzat szerdán.

A közgyűlésen elhangzott: az adó mértéke 2003 óta változatlan, ennek ellenére a bevétel - a 2009-2010-es válságidőszakot leszámítva - folyamatos emelkedést mutat. Hat évvel ezelőtt nem érte el a 60 millió forintot, tavaly 70 millió 400 ezer forint volt, ez évre pedig 90 millióra számít az önkormányzat ebből az adónemből.

A bevétel emelkedése az idegenforgalom növekedésének köszönhető, de az is kedvezően befolyásolja a bevételek alakulását, hogy a Győrben működő gazdasági társaságok a növekvő munkaerő-igényüket az ország más területeiről érkező szakmunkásokkal oldják meg - adott magyarázatot a pozitív változásokra az előterjesztést jegyző pénzügyi bizottság.
   
A közgyűlés az idegenforgalmi adóról szerdán új rendeletet alkotott, célja a szállásadók vendég- és adónyilvántartási kötelezettségének egyszerűsítése, az adónem beszedésének hatékonyabb ellenőrzése.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink