hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Május 31-éig kell bevallani a helyi iparűzési adót és adóelőleget

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
1

A társasági adóalany cégek esetében a helyi iparűzési adó (ipa) bevallási határideje azonos a társasági adóéval (május 31.), míg a bevallásukat már beadott evások, egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők számára – szintén az adóévet követő május 31-éig – külön esedékes. Ráadásul nem könnyű feladat, hiszen a helyi adókról szóló törvény és az adózás rendjéről szóló törvény mellett, az adózó állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenysége szerint illetékes – akár több – helyi önkormányzat rendeleteit is ismerni kell hozzá, a következő időszakra vonatkozó adóelőleget pedig már a 3013-tól hatályos előírások szerint kell kiszámítani.

A helyi iparűzési adó fizetésére kötelezett az adót rendelettel bevezetett önkormányzat illetékességi területén gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
–    a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
–    a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600 ezer forintot meghaladja,
–    a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,
–    az egyéni cég, egyéb szervezet, ideértve azt is, ha felszámolás vagy végelszámolás alatt áll.

A helyi iparűzési adó alól adómentes ugyanakkor az egyesület, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Éva Horváthné

Komolyan? Már a 3013-as szabályokat is tudnunk kéne? :D :D

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink