48 találat a(z) veszteségelhatárolás cimkére

Kérdés

Az új szabályok szerint a veszteségelhatárolás nélkül számított "adóalap" 50 százaléka vehető csak figyelembe csökkentő tényezőként. Ellenőrzés folyamán derült ki, hogy a cég helytelenül állapította meg a levonható 50 százalékot, ezért tao-ban adóhiánya keletkezett. Kérdésem az, hogy a tévesen csökkentőként beállított elhatárolt veszteség, a következő évben (2015.) vagy években, felhasználható-e adóalap-csökkentő tételnek, a 1429-ben ennél kevesebb összeg lett beállítva továbbvihető összegként. Köszönöm.

Cikk

Nem felejthetik el a társasági adó hatálya alatt töltött időszakot a kisvállalati adózást (kiva) választó vállalkozások, sokszor érdemes visszamenniük az időben. Nem veszítik el a korábbi, társasági adózás hatálya alatti időszakban keletkezett veszteségüket, és a társasági minimumadó fogalmai is újra előjöhetnek.

Cikk

Több jelentős, a vállalkozások adózási kötelezettségeit érintő törvényi változás lép életbe 2015. január 1-jén. Az aktuális adóév végéhez közeledve a cégeknek ezért is érdemes átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket.

Cikk

Szigorodik az egyéni vállalkozók és az őstermelők veszteségelhatárolására vonatkozó szabály. Osztalékjövedelem lesz a kisadózó vállalkozások tételes adóját választó vállalkozások kisadózóként be nem jelentett tagjainak kifizetett nyereség összege. Tágulnak a családi adókedvezmény igénybe vételi lehetőségei, ugyanakkor szigorítás, hogy a következő év során minden kedvezményezett eltartott részére adóazonosító jelet kell igényelni. Jövőre jön az új házasok adókedvezménye – egyebek mellett ezeket a változásokat hozza a 2015. évi adócsomag.

Cikk

A jelenleginél még nehezebb lesz elszámolni az átalakulással, cégfelvásárlással átvett veszteséget, adóalap-kedvezmény vehető igénybe a felsőoktatási intézmény támogatása után, új adót vethetnek ki az önkormányzatok. Folytatjuk az Országgyűlésnek tegnap benyújtott 2015. évi adócsomag javaslatainak bemutatását.

Kérdés

Egy építőipari kft. 2012-ben és 2013-ban is veszteséges volt. Idén megszűnt a cég. A meglévő lakások értékesítésével ebben az évben nyeresége lesz. Kérdezem, hogy az előző évek veszteségét teljes mértékben elszámolhatja-e ebben az esetben a társaságiadó-alap megállapításánál? Előre is köszönöm válaszukat!

Kérdés

Tisztelt Cím! Szeretnénk egy kérdésre választ kapni: cégünk megvásárolt egy másik céget, 2014. május 31-ével ez a cég beolvad a mi cégünkbe. Az átadó társaságnak van vesztesége (ez a kezdetektől keletkezett a 2014. május 31-éig tartó időszak alatt, tehát több adóévet érintve halmozódott fel az összeg), amelyet majd mi, mint átvevő cég szeretnénk érvényesíteni a társasági adóban. Az átadó cég naptári éves (januártól 1-jétől decemberig 31-éig tart a naptári év), az átvevő cég pedig üzleti éves (június 1-jétől május 31-éig tart tart az üzleti éve). A kérdésünk az, hogy melyik évben érvényesítheti az átvevő cég ezt az elhatárolt veszteséget a társasági adójában, és milyen arányban? Gondolok itt az 50 százalékos törvényi lehetőségre, és a vagyonmegosztás arányára – ha a vagyonmegosztás aránya 30 százalék az átadónál 70 százalék az átvevőnél, akkor ha a 70 százalék meghaladja az 50 százalékot, csak 50 százalékig lehet érvényesíteni? Segítségüket előre is köszönjük! Üdvözlettel: Földvári Imréné

Kérdés

Adott kettő családi gazdaság, egyik a férjemé a szüleivel, a másik enyém az édesapám tagságával. Férjemék már évtizedek óta gazdálkodnak, ezért minden gép rendelkezésükre áll a gazdálkodáshoz (férjem most vette át a családi gazdaságot édesanyjától, aki bent maradt tagként a gazdaságban, mivel az összes múltban megvett gép az édesanyja nevén van, és ő a használatot a családi gazdaság átadás megállapodásban átengedte). Az én tényleges gazdálkodásom most indult, mivel földhasználati jogosultságot csak 2014. 01. 01-jétől szereztem. Gépeim egyelőre nincsenek, a férjem művelné meg a földemet az ő gazdaságukban, de az anyukája nevén lévő gépekkel. Mi ennek a helyes, célszerű módja azt figyelembe véve, hogy egymás közt bérmunkázni nem akarnánk, mert csak emiatt az őstermelésen kívüli tevékenységre nem szeretnénk bejelentkezni? A leglényegesebb tulajdonképp a gépekbe tankolt üzemanyag kérdése, mert az én gazdaságomban végzett munkákra a gázolajat, a levonható áfát és a jövedéki adó visszaigénylést én szeretném elszámolni a földek után, de gép nincs az én tulajdonomban még. Hogy tudom ezt megtenni szabályosan? Másik kérdésem, hogy mivel nekem 2013-ban bevételem még nem volt, de költségem merült fel – pont a földek zrt.-től visszavétele miatt – mezei leltárértéket számláztak, amit tavaly meg is fizettem, tudom-e érvényesíteni költségként veszteségelhatárolás formájában a 2014-es nyereséggel szemben, tekintettel a 600 ezer forint alatti mentességi szabályra, ami 2013-at tekintve még vonatkozik rám? Harmadik kérdés hogy a családi gazdaságunknak átengedett (erről a családi gazdaságra vonatkozó megállapodásban kell is nyilatkoznunk) saját földjeink után haszonbérleti díjat tudunk - elszámolni, van-e erre korlátozás?

Cikk

A november 21-én elfogadott adótörvények nemcsak a munkavállalók megemelkedett adózással összefüggő költségein, (illetve következményein, mint például a kompenzáció) és egyéb költségeken (gondoljunk a „cégautó adóra”) keresztül hatnak a társas vállalkozásokra, hanem maga a társasági adó rendszere is számos ponton változik. A következőkben a megjelent információk alapján adunk tájékoztatást, azonban a végleges bizonyosságot a Magyar Közlönyben való kihirdetés jelenti majd. Először a társasági adó változásokkal foglalkozunk.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Befektetési jegy eladása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink