32 találat a(z) versenyfelügyeleti eljárás cimkére

A GVH Versenytanácsa szerint sem minősül kereskedelmi gyakorlatnak az MVM rezsiboxa Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa is megerősítette, hogy nem minősül kereskedelmi gyakorlatnak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. (MVM Next) számlázási gyakorlata. Ebből következően a GVH indokoltan szüntette meg az úgynevezett „rezsibox”-ügyben indított versenyfelügyeleti eljárást tavaly novemberben. A Versenytanács arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy a kifogásolt számlázási gyakorlat vizsgálatára a GVH-nak nincs hatásköre – írja honlapján a GVH.

Versenyfelügyeleti eljárás indult a Magyar Energiaital Szövetséggel szemben Cikk

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott – írja honlapján a GVH.

Több céget is vizsgál a versenyhatóság Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat, olvasható a GVH honlapján.

Versenyfelügyeleti eljárás az ALDI ellen Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származású termékekkel kapcsolatban.

A GVH versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja az MVM Next számlázási gyakorlatát Cikk

A GVH ismét versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja, hogy az MVM Next számlázási gyakorlata nem ütközik-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Babybeet termékek: versenyfelügyeleti eljárás indult az EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal – írja honlapján a GVH.

Megtévesztők lehetnek a Natur Tanya állításai – versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Natur Tanya Hungary Kft.-vel és a Naturweb Kft.-vel szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozások több, a weboldalaikon reklámozott termékkategória esetében is megtévesztik a fogyasztókat az egészségre, betegségek megelőzésére, illetve gyógyítására vonatkozó állításokkal, olvasható a GVH oldalán.

Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban Cikk

A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben, olvasható a GVH honlapján. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett versenyjogsértést, a GVH a beszerzett adatok alapján azonban megállapította, hogy nem álltak fenn a versenyfelügyeleti eljárás megindításának feltételei az ügyben. A bíróság ezt nem fogadta el, és részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az érintett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

A GVH figyelmeztette az egyik hazai repohár-forgalmazót Cikk

Számos ponton módosította a kereskedelmi gyakorlatát a Cup Revolution a versenyfelügyeleti eljárás alatt, végül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a céget. A GVH megállapította, hogy az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozás a fogyasztók számára megtévesztő módon kommunikált a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól. Az alkalmazott kereskedelmi gyakorlatáról ugyanakkor nem volt megállapítható, hogy az agresszív is lenne, de nem is volt kizárható a fogyasztókra gyakorolt kedvezőtlen hatás, ezért a GVH felhívja a repohár-rendszert alkalmazó vendéglátóhelyek figyelmét is, hogy a jogsértések elkerülése érdekében biztosítsák a vendégeik tájékoztatását, illetve vizsgálják felül a poharak visszaváltásával kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatukat – írja honlapján a GVH.

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temuval szemben Cikk

Nem létező kedvezményeket, pszichés nyomásgyakorlást és félrevezető zöld üzeneteket is alkalmazhat az online piactér – írja honlapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Lidl teljes kiőrlésű termékeit „szaglássza” a GVH Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Lidl Magyarországgal szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás megtévesztő kommunikációt folytatott egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékei esetében, olvasható a GVH honlapján.

Versenyfelügyeleti eljárás indult egy műfüves cég ellen Cikk

Valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tesz közzé a termékei egyedülállóságára, különleges minőségére, valamint piacelsőségére vonatkozóan a Prémium Pázsit Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozás vélhetően megtévesztő kommunikációjának vizsgálatára – írja honlapján a GVH.

GVH-vizsgálat a Foodoránál Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Foodora online ételrendelési portál tulajdonosával szemben. A vállalkozás a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a 2023 őszén hirdetett kuponakciójáról és az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról – írja honlapján a GVH.

Tényleg a Lidl a legolcsóbb? A GVH kételkedik Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert a cég a reklámkampányaiban vélhetően megtévesztő módon állította, hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc”. A július elsejétől a GVH által működtetett árfigyelő pontosan megmutatja, hogy az egyes termékkategóriákban, az adott napon mely kiskereskedelmi láncok kínálják a legkedvezőbb árakat, olvasgató a GVH honlapján.

Versenyfelügyeleti eljárás: országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescoval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait. A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt napokban országszerte tartott összehangolt rajtaütéseket az üdítőgyártó és forgalmazó cég, illetve az üzletláncok telephelyein – írja honlapján a GVH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidős dolgozó szabadságának kiadása

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkabér fizetése devizában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2

Együttműködő partnereink