216 találat a(z) változás cimkére

Cikk

A különszámban összefoglaljuk a 2008 januárjától érvénybe lépő adószabályokat, teljes terjedelmében - a változtatásokkal egységes szerkezetben - közöljük a nyolc legfontosabb adótörvényt, pénzügyminisztériumi és más adószakértők közreműködésével összeállított magyarázatokkal, példákkal, külön figyelmet szentelve az új regulákra. Reméljük, különszámunkat haszonnal forgatják.

Cikk

Az kormány adótörvény-módosításai közül eddig a legtöbb vitát a kisadók összevonásából létrejövő úgynevezett erőforrás-fejlesztési hozzájárulás (efeho) váltotta ki. Az egyes adónemek összevonása azonban nem feltétlenül jelent tartalmi egyszerűsítést, sőt, számos vállalkozásnak jelentős többletterhet is okozhat – mutat rá az Ernst & Young (E&Y) adótanácsadó cég a hírlevelében.

Cikk

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény általános rendelkezéseinek tervezett módosítása értelmében változik a belföldi illetőség fogalma, illetve a „lakóhely” és „tartózkodási hely” megjelölése. Változik az adójóváírás mértéke és az ez alapjául szolgáló jövedelem, valamint módosul az ekho is. Többek között erre hívja fel a figyelmet a Delloitte legfrissebb adóhírlevele.

Cikk

A társasági adótörvény tervezett módosítása jelentős változásokat hoz a pénzügyi intézmények számára - hívja fel a figyelmet a Deloitte hírlevelében. Az újrakodifikált áfa-törvény tervezet az uniós irányelvhez hasonló szerkezetet alkalmaz, hasonló megfogalmazásokat is átemel, ugyanakkor az áfa-rendszer 20 éves működése során bevezetett, általánosan ismert és bevált szakkifejezéseket és részletmegoldásokat nem veszi át.

Cikk

Az adójogszabályok körüli módosítások 2007. január 1-jén elkerülték az Illetéktörvényt. Minimális módosítások történtek, a döntő változás azonban, hogy az illetékhivatalok megszűntek, feladataik ellátását az APEH vette át. Új szervezeti keretek– döntően változatlan jogi szabályozás: ez jellemzi az illetékek területét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink