1736 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.

Cikk

Bár még vitatkoznak a végleges számokról, a mostani elképzelések szerint Magyarországnak az előző ciklushoz képest mintegy negyedével kevesebb, 17,9 milliárd euró (mintegy 5,76 ezer milliárd forint) kohéziós támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában – erősítette meg Marc Lemaître, az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG REGIO) főigazgatója a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén, kedden.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy egyéni vállalkozó munkavállalója részére lakáshitel-törlesztés céljára havi rendszerességgel adómentes juttatást ad. Ez megfelel az adómentesség feltételeinek, rendelkeznek a megfelelő banki igazolásokkal is. A munkavállaló szeretné a hiteltámogatással megszerzett ingatlant eladni és helyette egy másikat vásárolni. Ez úgy fog megvalósulni, hogy a megkapott vételárból a jelenlegi lakáshitelét végtörleszteni fogja. Az új ingatlan megvásárlásához lehetséges, hogy szintén fog hitelt felvenni, ez még nem eldöntött. A kérdésem az, hogy ebben az esetben keletkezik-e a munkavállalónak adófizetési kötelezettsége az eddig megkapott adómentes juttatás tekintetében? A feltevésem az, hogy egyszerűen, miután nem áll fenn a jelenlegi hitele, nem kapja tovább a juttatását. De nem tudom, hogy ezzel megfelelően járunk-e el. Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Válaszadó! Érdeklödöm, hogy a VP2-6.1.1-16 sz. támogatás költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatásnak minősül-e az szja-törvényben? A pályázati felhívásban egyszerűsitett elszámolást írnak, azaz a pályázónak nincs elszámolási kötelezettsége. Ebben az esetben igaz-e rá az szja-törvény 3. § 42. pontja? Mikor kell bevételnek tekinteni? Csak az a bevétel, amivel szemben költséget lehet elszámolni? A kapott támogatás szja- és ehoalapot képez-e? A pályázati felhivás nem zárja ki, hogy kisadózói módot válasszon rá a támogatott. Ha ezt az adózást választja, akkor a kisadózói bevételi értékhatárba, illetve áfa értékhatárba beleszámít-e a támogatás? Elvileg a Katv. 2. § 22. pontja alapján bevétel lenne, ha jól értem. A Katv. és az szja-törvény fentiek alapján eltérően értelmezné a költségek fedezetére, vagy fejlesztései célra folyósított támogatásokat? Segítségét előre is köszönöm.

Cikk

A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg – mondta el a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Hozzátette: 2018 a családok éve, ehhez kapcsolódik a most közzétett 4,5 milliárd forint keretösszegű fejlesztési program is.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nonprofit szervezet önkéntesként foglakoztat magánszemélyt. Az önkéntes nem kap a szervezettől bért, de útiköltség-térítést (vonat, busz) szeretnének adni a különböző városokban történő kiutazás miatt. Megoldható hogy útiköltség-támogatásban részesüljön az önkéntes, ha igen, adható neki 100 százalék térítés? Illetve a szervezetet milyen költségek, járulékok megfizetése terheli az útiköltség térítés után? Köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó megkapta a fiatal mezőgazdasági termelők támogatását. Mezőgazdasági gépek vásárlását vállalta (bálaszállító pótkocsi, fűkasza, eke stb). Amikor megvásárolja ezeket a tárgyi eszközöket, mennyi támogatási összeget kell feloldania az elhatárolásból? A gépek teljes nettó értékét, vagy csak az elszámolt értékcsökkenés összegét? Ha csak az értékcsökkenés összege oldható fel, hogyan fog kifutni az elhatárolás a 4. év végére, ami a működési időszak vége, és hogyan könyvelem a pénzösszeg felhasználását? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy önkormányzat pályázat keretében fiataloknak meghatározott korosztálynak ösztönző támogatási szerződéssel "ösztönző támogatást " nyújtana, havi minimálbér, illetve garantált bérminimum összegben havonta egy meghatározott időtartamban. A kérdésünk az, hogy ez a juttattás adómentes-e, illetve jár-e járulékfizetéssel? (Szakképzési hozzájárulás, szocho. adó, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék, szja, eho.) Segítségét köszönjük!

Cikk

A Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 2 milliárd forint értékben önkormányzatok részére – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A támogatási kérelmeket augusztus 27-étől lehet beadni a Kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei harmadik pályázati kiírására – tette hozzá az államtitkár.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szíves tájékoztatását kérem abban, hogy felsőoktatási intézmény NKA támogatásból finanszírozott utazás, szállás, étkezés esetében élhet-e a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. sz. melléklet 8.22. pontjában rögzített adómentességgel? Válaszát előre is köszönöm!

Cikk

A nyilvántartott álláskeresők száma 15,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a májusi zárónapon 244 200 álláskereső szerepelt, ami több mint 43 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem nonprofit gazdasági társaság keretében magánbölcsődét üzemeltet vidéken. Az önkormányzattal szerződést kötött, így azokat a szülőket, akik korábban regisztráltak, havi max. 50 000 Ft-tal támogatja. Ez úgy néz ki, hogy a szülők a társaságnak ennyivel kevesebbet fizetnek, az önkormányzat pedig hónap végén, elszámolás és számla ellenében kifizeti a támogatást a társaságnak. A kérdéseim az alábbiak: 1. Milyen címszóval kell kiszámlázni a támogatást? 2. A szülők felé mekkora összeget kell számlázni (teljes térítési díj-támogatás)? 3. Hogyan kell ezt az ügyletet könyvelni? (szülői és önkormányzati számla) 4. A támogatást árbevételként kell könyvelni vagy támogatásként? Arányosított áfa alapját képezi? Segítségét köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink