17 találat a(z) szállásadó cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elindította a gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A nemzeti versenyhatóság vizsgálata kiterjed annak értékelésére, hogy sérülhetett-e a piaci verseny – többek között – a Booking szerződési- és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, amelyről az utóbbi időben folyamatosan érkeznek a piaci jelzések a hatósághoz, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely-szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket – közölte az MTÜ kedden az MTI-vel.

Cikk

Özönlenek a kérdések szerkesztőségünkhöz az alkalmazott nélküli, úgynevezett önfoglalkoztató vállalkozások által igényelhető bértámogatással kapcsolatban. A vonatkozó kormányrendeletből több esetben nem olvasható ki egyértelmű válasz a speciális helyzetekre, összefoglalónkban ezek közül ismertetünk kettőt. A kérdésekre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Szállásadó ügyfelünk a jelenlegi nehéz helyzetben kért segítséget: van olyan vendége, aki még a veszélyhelyzet előtt foglalt szállást a szallas.hu-n május 20-ától 24-éig. Érdeklődtek a vendégnél az érkezésük időpontjáról, s jelezték, hogy nem érkeznek, és kérik vissza az előleget. Az előleg – amiről korábban előlegszámlát állítottak ki – visszautalásra fog kerülni. Hogyan történjen az előleg visszautalásának a bizonylatolása és milyen jogcímen? A szallas.hu -nak pedig jutalék járna a közvetítés után. Viszont nem valósult meg az ügylet. Ez esetben mi a megoldás? Válaszukat nagyon köszönöm!

Kérdés

Magyar kft. (V) vendégeket fogad, kempingtől bérelt területen felállított bungalóiban. V csak a vendégeket fogadja a bungalóiban. A vendégeket egy külföldi utazásszervező (U) küldi. A vendég U-nak fizet, előre. A vendég U-tól kapott utalvánnyal megy a kempingbe. A vendégek fogadását és a távozás utáni ellenőrzést alvállalkozó(A) végzi. Ki lesz a „vendéglátó” a szállásadó, azaz kinek kell bejelentenie vendégeket, ki rendezi az ifát? Kit terhel a turizmusfejlesztési hozzájárulás? U utólag küld havi elszámolást V-nek a vendégekről és a díjakról. A kemping a bérleti díjat negyedévente előre számlázza. Az alvállalkozó havonta utólag számláz. Probléma: V gyakorlatilag nem is találkozik a vendégekkel, és csak havonta utólag látja a már lezajlott forgalmat. A vendégeket fogadó A meg „csak „ alvállalkozó”, azaz nem ő a vendéglátó – a jelen felállásban. Feltételezzük, hogy U-nak magyar áfás számlát kell kiállítania a vendégeknek. Ehhez bejelentkezik a magyar adóhatóságnál – csak áfaszámért. Feltételezzük, hogy telephelye nem keletkezik, azaz csak áfaadószámos lesz, más kötelezettsége nem lesz. Helyes a megállapításunk? V a teljes, U által beszedett szállásdíjakról állít ki neki számlát. U a jutalékáról V felé – ugyancsak magyar áfás számlát? Helytálló a megállapítás? Feltételezzük, hogy V lesz a „szállásadó”. A vendégeket fogadó alvállalkozó eljárhat helyette a bejelentések és az idegenforgalmi adó beszedése ügyében? Ő milyen áfakulccsal számlázza a szolgáltatását?

Cikk

Szokatlanul kevés módosítást tartalmaz az országgyűlés napirendjére tűzött adócsomag, amely a személyijövedelemadó-törvény rendelkezéseit érinti. A javaslatok lényegében csak a megváltozott jogszabályi környezethez igazítják a törvény egyes szabályait. Ezek közül különösen figyelemreméltók a szállásadói tevékenységre vonatkozó jogszabályok összhangjának megteremtésére irányuló, a fizetővendéglátók számára egyértelműbb helyzetet biztosító korrekciók.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Intézményünk Romániában vállalt feladatot és ott kellett szállást keresni a munkatársaknak. Több szállásadóval sikerült megoldanunk ezt a problémát, viszont van két kérdés, amiben a segítségét kérjük. Az egyik szállásadónak nincs EU-s adószáma, és azt mondja, hogy ő az országában adómentes státuszban van, nem kell EU-s adószámot kérnie, és nem is fog kérni. A másik szállásadó rendelkezik EU-s adószámmal, viszont a számlát 5 százalékos adóval állította ki. Ahogy nézem, ez talán a forrásadó lehet, de egyszerűen hiába próbáljuk elmondani nekik, hogy mire lenne szükségünk, nem értik, és nem is akarnak változtatni. Kérem a segítségét ebben a kérdésben, mert mi itt, Magyarországon nem akarunk hibázni az áfa bevallásakor és a számlák könyvelésekor. Előre is köszönöm a segítséget!

Cikk

Hogyan számláz helyesen a szállásközvetítő cég? Csak a saját tevékenységéről vagy a szállásról is kiállíthatja a számlát? Olvasói kérdésre dr. Kelemen László jogász adószakértő válaszolt.

Kérdés

Kérem szíveskedjenek tájékoztatni arról, ha nyugdíjas magánszemély vagyok és kiadnám az üres családi házamat, csak szállásadóként felelne meg az érdeklődőnek, mi a teendőm, egyéni vállalkozóként tehetem csak meg? Továbbá milyen levonások, kötelezettségeim vannak a NAV felé? Nagyon köszönöm tájékoztatásukat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kölcsön elengedése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Kutyatenyésztés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Nemesfém érme

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink