22 találat a(z) strand cimkére

NAV: a balatoni és velencei-tavi ellenőrzések negyedénél talált szabálytalanságot az adóhatóság Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot – közölte az MTI.

Ismét lesz Strandok éjszakája Cikk

Július 29-én rendezik meg idén a Strandok éjszakáját a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére; az országos rendezvényhez félszáz fürdő csatlakozott, az ország minden részéből.

Fürdőbelépő és helyiségbérlet elszámolása, adózása Kérdés

NAV: indul az üdülővárosok kereskedőinek és szolgáltatóinak ellenőrzése Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyári turisztikai szezonban, kiemelten a 2022. július 25-e és 31-e közötti időszakban ellenőrzi a frekventált üdülővárosok, települések – mint például Hajdúszoboszló, Velencei-tó, Gyula, Eger, Villányi borvidék – kereskedőit és szolgáltatóit, közölte a NAV honlapján.

Megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés Cikk

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1-je és augusztus 20-a között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára – közölte a Nébih pénteken.

Balaton környéki ellenőrzések Cikk

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) 2022. június 20-ától összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit – tette közzé a NAV honlapján.

Vissza nem térítendő támogatás strandfejlesztésre Cikk

Megnyíltak a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. legújabb strandfejlesztési pályázatai, amelyek keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén található szabadvizű strandok fejlesztésére – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-t.

Alkoholstop a Balaton bulifővárosában Cikk

Augusztus 1-jétől tilos alkoholt fogyasztani Siófok közterületein (kivéve a strandokat és a vendéglátó egységeket) – döntött a siófoki képviselőtestület a siofoki-hirek.hu tudósítása szerint.

Több fővárosi strandfürdő is kinyit, kötelező lesz a távolságtartás Cikk

Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Razziázik a NAV: strandokon és fürdőkben cirkálnak az ellenőrök Cikk

Több megye strandjain és fürdőinél működő vállalkozásokat ellenőriz a következő hetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és egyes helyeken a napozáshoz, a fürdéshez szükséges kellékeket kínáló kereskedőknél is kopogtatni fognak az ellenőrök – írja a Magyar Nemzet.

Itt a legújabb lista, hová mennek biztosan az adóellenőrök Cikk

Idén sem hagyják nyugton az adóellenőrök az év legnagyobb fesztiválján, a Szigeten árusítókat, és a kisebb fesztiválokon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai egész augusztusban fokozottan vizsgálják a más rendezvényeken, strandok, fürdők területén működő vállalkozások működését. Kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

Balatoni nyár: egyre kevesebb helyen szabad a strandolás Cikk

Egymás után tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – írja a Népszava.

Itt a lista, mennyiért lehet csúszdázni a balatoni strandokon Cikk

A Balaton partján található csúszdák árairól közölt összeállítást a a CsodálatosBalaton.hu. Néhol a Balatonba, de többnyire egy épített medencébe érkeznek a csúszdázók.

Itt a lista a balatoni strandokról, amelyek Kék Hullám Zászlót nyertek Cikk

Harmincnégy balatoni strand nyerte el az idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kék Hullám Zászlót – közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen.

Nyitnak a fővárosi strandok, itt vannak az árak Cikk

Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti fürdők közül elsőként a Paskál és a Palatinus nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-ére pedig minden strand kinyit.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink