30 találat a(z) startup cimkére

Tízmilliárd forintos program indul startupok támogatására Cikk

Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón ismertette: a kormány 10 milliárd forintot fektet a hazai startup szektorba a Széchenyi Alapokon keresztül. A legnagyobb magyar startup program azokat a befektetőket támogatja, amelyek tőkével, tanácsadással segítik az induló vállalkozásokat.

Pfizer: veszteséges startup-tól az egymilliárd eurónál nagyobb nyereségig Cikk

Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid–19) ellen.

Kétmilliárdos támogatás startupokat felkaroló inkubátoroknak Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal meghirdette Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás összesen 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait – írja a kormany.hu-n az ITM.

Versenyhivatali döntés: vonzóbbá válhatnak a startup-ok a befektetők számára Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását. A versenyhivatali döntés lehetővé teszi olyan feltételek kikötését startupok értékesítésekor, melyekkel biztosítani lehet, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támasszanak versenyt ugyanazon ötletükre alapozva. Ezáltal vonzóbbá válhat a startup jellegű vállalkozásokba történő befektetés és az innovációra való ösztönzés is fennmarad, mivel annak piaci értéke értékesítése után sem csökken, olvasható a GVH honlapján.

Műanyagokat lebontó mikrobákat fejlesztő vállalkozás lett az év magyar startupja Cikk

A magyar fejlesztőkből álló Poliloop győzelmével zárult a legnagyobb közép- és kelet-európai energetikai startup verseny, a PowerUp! hazai döntője, ezzel a szennyező műanyagok környezetbarát lebontását megoldó csapat lett az Év magyar startupja is – közölték a szervezők.

Női feltörekvő vállalkozásokat segítő program indul Cikk

A női vállalkozók segítésére indította el a múlt héten immár második alkalommal a Hiventures kockázati tőkealap StartupHER programját, amelyben a sikeres pályázók ötleteik megvalósításához 15 millió forintos inkubációs befektetésben részesülnek – közölte a Hiventures kockázati tőkealap.

Segítség startupok nemzetközi terjeszkedéséhez Cikk

Ernyőmegállapodás segíti a magyarországi startupok nemzetközi piacra lépését, az együttműködésben a felek vállalták, hogy az induló innovatív vállalkozásokat képzésekkel, üzleti túrákkal és piacra lépési programokkal készítik fel a globális terjeszkedésre – olvasható a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Startup Campus közös közleményében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Szerződéskötés előtt ellenőrizze a partnercég adatait! Cikk

Tízszeresre gyorsította a céginformációs lekérdezés menetét egy fiatal magyar startup.

Vállalkozásfejlesztési program startupoknak Cikk

Vállalkozásfejlesztési programot hirdettek a V4-es országok startupjainak – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. A V4 Startup Force ma indul, a program támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubaji inkubátorcég Cikk

Magyar technológiai startup vállalkozások is jelentkezhetnek a a dubaji központú FasterCapital inkubációs programjára.

Szabadúszók munkavállalását támogatja a nyertes női startup vállalkozás Cikk

A szabadúszók munkavállalását segíti a nemzetközi női startupverseny budapesti elődöntőjének győztese.

Startupok nemzetközi terjeszkedését segítő program indult Cikk

A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával elindult a V4 Starup Force program Budapesten. A kezdeményezés célja, hogy lendületet adjon a cseh, lengyel, magyar és szlovák startupok nemzetközi terjeszkedésének és régiós kapcsolataik erősítésének – közölte a programot szervező Design Terminál.

Két magyar startup a világ legígéretesebbjei között Cikk

Két magyar startup mutatkozhat be az eMerge Americas innovációs eseményen Miamiban az INPUT Program szakmai támogatásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Verseny startup vállalkozásoknak Cikk

Idén is megrendezi a startup vállalkozások Be Smart versenyét a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK).

Piacképes startupoknak ajánl 50 milliós befektetést az MVM Csoport Cikk

Egyenként akár 50 millió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM Edison startup versenyének győztesei; az MVM Csoport harmadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára január végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők – közölték a szervezők.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

EU-s építési szolgáltatás és FAD

Bunna Erika

adótanácsadó

Fizetendő áfa utólagos csökkenése

Bunna Erika

adótanácsadó

Belföldi összesítő jelentés (M lap)

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close