35 találat a(z) sertéshús cimkére

Cikk

Július 11-én szavaz az Európai Tanács az Európai Bizottság által a kínai lizingyártók ellen indított antidömping-eljárás keretében idén januárban bevezetett, 58,3 és 84,7 százalék közötti büntetővámról. A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása évente több százmillió eurós költségnövekedést okozhat az európai takarmánygyártóknak, így a lizin aktuális árától függően akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon.

Cikk

Fokozott körültekintést igényel a turistáknál is a Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) – hívja fel az utazók figyelmét közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hivatal arra kéri az utazókat, hogy sertés eredetű húskészítményt ne hozzanak haza Magyarországra, és kiemelten ügyeljenek arra, hogy az élelmiszerhulladékot kizárólag a vadállománytól védett, megfelelően kialakított hulladékgyűjtőkbe dobják ki.

Cikk

Több területen, de kisebb arányban akadtak hiányosságok a külföldi sertéshús minőségére és nyomonkövethetőségére fókuszáló célellenőrzés során. A február közepe óta tartó országos akció hatósági tapasztalatai összességében kedvező képet festenek a terület helyzetéről, közölte honlapján a Nébih.

Cikk

A külföldi sertéshús minőségére és nyomon követhetőségére fókuszáló országos célellenőrzést rendelt el február közepétől az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek bevonásával. A Nébih eddigi vizsgálatai nem tártak fel kirívó szabálytalanságot. Az akció a következő időszakban is folytatódik, továbbá számos laboratóriumi vizsgálat van folyamatban.

Cikk

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt -– közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

Cikk

Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt – írja a Népszava.

Cikk

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz. Egy év alatt majdnem 30 százalékos volt a drágulás, és a trend az afrikai sertéspestis miatt valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik – vetítette előre Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó – írja a 24.hu.

Cikk

Európa-szerte kevesebb gabona termett idén, mint tavaly, megnőtt a búza ára, ami árnövekedést idézhet elő a sütőipari termékeknél. A sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedést teljes mértékben áthárítják a fogyasztókra – írja a Népszava.

Cikk

Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön.

Cikk

Importvámokat vezetett be Kína bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai importvámokra, ezek hétfőtől hatályosak is – jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink