150 találat a(z) rezsi cimkére

Ingatlan-bérbeadás magánszemélyként Kérdés

Tisztelt Szakértő! 50-50 százalékban vagyok testvéremmel tulajdonos egy belterületi lakóingatlanban, amit szeretnénk bérbeadni olyan szerződéssel, amiben mindketten a tulajdoni arányunkkal szerepelnénk bérbeadóként és a bérleti díjat is két átvételi elismervénnyel vennénk át a bérlőtől 50-50 százalékos megoszlásban. Ez alapján természetesen ilyen arányban fizetnénk a negyedéves előleget, illetve vallanánk az éves 1653-as bevalláson év végén a végleges adókötelezettséget. Kérdéseim a következők lennének: I. Amennyiben a bérlő nevén vannak a rezsiszámlák, akkor csak a bérleti díj 50 százaléka lenne mindegyikünk bevétele, a rezsirész nem? Valamint ez esetben is választhatjuk ugye bármelyik költségelszámolást, akár mindketten különbözőt (10 százalék vagy tételes)? II. Amennyiben valamelyikünk nevén vannak a rezsiszámlák – mivel tudomásom szerint a szolgáltatóknál nem tudok szerződni 50-50 százalékban csak kettőnk közül valamelyikünk – ez esetben megfelelő-e az az eljárás, hogy a rezsiköltséget is megosztom, mind a bevételi, mind a költség oldalon? Avagy a bérlő fizet – ebben az időszakban 50 százalék bevétel, amikor a szolgáltatónak mi kiegyenlítjük, akkor abban az időszakban költség 50-50 százalékban? III. Utolsóként a nyilatkozattétellel kapcsolatban az lenne még kérdés, hogy az egyéni nyilatkozattételt hivatalosan kell-e a NAV felé megtennünk, vagy nem kell jelenteni, de meg kell őrizni a nyilatkozatot az elévülési idő végéig és amikor ezt kérik be kell mutatni? Előre is köszönöm, Üdvözlettel: György Krisztina

Adót és rezsit csökkentenek a spanyolok Cikk

A spanyol kormány a személyi jövedelemadó és az elektromos áram árának csökkentését jelentette be pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.

Kft. tulajdonosának háza székhelyként Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban szeretném a segítségüket kérni: Adott egy kft., aki bérelt egy ingatlant, ami a székhelye volt. Tevékenységét bővíti internetes kereskedéssel, és ezt a tevékenységét a kft. magánszemély tulajdonosa a saját házának egy erre a célra kialakított részében végezné. Ennek megfelelően a cég székhelyét áthelyezné a saját házába. Ebben az esetben úgy tudom, hogy mindenképpen bérleti szerződést kell kötni a kft. és a tulajdonos között, amiben megállapodhatnak abban is, hogy nem fizet a cég bérleti díjat. Mivel a tevékenység nem sok rezsiköltséget eredményez, ezt a kft. nem feltétlenül szeretné költségként elszámolni. Szeretnénk mindent szabályosan csinálni a legkisebb adófizetéssel, ebben az esetben sem a magánszemély tulajdonosnak, sem a kft-nek nem keletkezik adófizetési kötelezettsége? A magánszemélynek kell-e kérnie adószámot az ingatlan bérbeadáshoz? Változik-e a helyzet, ha a ház tulajdonosa a cég tulajdonosának a gyermeke? Előre is köszönöm a választ.

Így számolható el a bérlemény rezsije Cikk

Ha egy társaság ingatlant bérel, gyakori, hogy külön fizeti a bérleti díjat és külön a közüzemi számlákat. Az utóbbi költségek hogyan számolhatók el, levonhatók-e az iparűzési adó alapjából – kérdezte Olvasónk. Kérdésére Szolnoki Béla könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.

Csökken a gáz ára április 1-jétől Cikk

A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomagban az áll, hogy az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. A 93,5 százalékot azonos hőmennyiségre és azonos kedvezményekkel kell számolni.

Bérlemény rezsijének elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem a szíves szakértői véleményét. A székhelyünk használatára bérleti szerződést kötöttünk, valamint ugyanazzal a céggel külön szerződést kötöttünk a közüzemi díjak átszámlázásáról. A bérleti díj és a közüzemi díjak természetesen külön számlán kerülnek számlázásra és a közüzemi számlákon a villany és gáz fogyasztás mennyiségi egysége és mennyisége is feltüntetésre kerül. Állítólag a helyi adó ellenőrzése során ezeket a számlákat nem fogadják el , mint anyagköltséget. Kérem a szíves álláspontjukat, hogy ezek a tételek könyvelhetőek-e 51-es számlára és levonhatóak-e az iparűzési adó alapjából. Válaszát előre is köszönöm.

A legújabb rezsicsökkentés színe és visszája, avagy a mérőóra költségei Cikk

A vízműveket érintheti a mérőórákkal kapcsolatos költségek szolgáltatókra terhelése, ugyanis a villanyórákkal és a gázórákkal kapcsolatos költségeket jelenleg sem a fogyasztók fizetik.

Rezsiharc: újabb fegyvert vet be Németh Szilárd Cikk

А pénzügyi intézmény minden negyedévben köteles tájékoztatni az adóst az árfolyamgát rendszerének köszönhetően megtakarított összegről - ezt javasolja a rezsicsökkentési javaslatok benyújtójaként nevezetessé vált Németh Szilárd fideszes képviselő.

Az újabb rezsicsökkentés mától érvényes Cikk

Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát október 14-én fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. A Fidesz-, a KDNP-, az MSZP- és a Jobbik-frakció igennel, az LMP és tíz független képviselő nemmel szavazott.

"Választaniuk kell, hogy esznek-e vagy fűtenek" Cikk

Egyszeri különadót kellene kiróni az energiaszolgáltató brit magáncégekre, ha a legutóbb bejelentett meredek áremelések miatt az eddiginél is több lakossági fogyasztó szorulna állami segélyre a magas téli fűtésszámlák miatt - mondta Sir John Major volt brit miniszterelnök kedden.

Több rezsicsökkentési javaslat is fut Cikk

Az Országgyűlés asztalán több, rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat is fekszik, kettőt a szocialisták nyújtottak be, egy másikat a kormánypárti Németh Szilárd István jegyez.

11,1 százalékos rezsicsökkentés novembertől Cikk

A villamos energiáról, a földgázellátásról és a rezsicsökkentésről szóló törvényt is módosítaná a szintén rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatában Németh Szilárd István fideszes képviselő.

Itt az újabb rezsicsökkentési törvényjavaslat Cikk

A villamos energiáról, a földgázellátásról és a rezsicsökkentésről szóló törvényt is módosítaná a szintén rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatában Németh Szilárd István fideszes képviselő.

Az átlagfizetés ingyen felvehető lenne Cikk

Havonta az átlagfizetésnek megfelelő összeget lehet majd ingyen felvenni a bankautomatákból – tudta meg a hvg.hu egy vezető kormánypárti politikustól, legalábbis ilyen javaslatot tervez a kormány, illetve a frakció benyújtani, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium nem cselekszik elég gyorsan. A rezsicsökkentés alkotmányba foglalását pedig elvi alapon intéznék, és nem gazdasági képlettel.

Rezsi elszámolása Kérdés

Szeretném tudni, hogy Kft. tulajdonában lévő irodának levonhatóak-e a közüzemi számlái, ha a földhivatalnál lakásként van az ingatlan bejegyzve?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eljárási bírság

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Külföldi bankszámlaszám

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink