25 találat a(z) repülőjárat cimkére

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az év első nyolc hónapjában 15 millió forintnál is több kártalanítást ítéltek meg a légiutasoknak, és csaknem 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a jogsértő légitársaságokra – közölte a hatóság.

Cikk

Több mint egy évig tartó előkészítő munka eredményeként az American Airlines légitársaság bejelentette, hogy 2026 májusától újraindítja közvetlen repülőjáratát Budapest és Philadelphia között. A pandémia alatt felfüggesztett járat nagy népszerűségnek örvendett mind az amerikai, mind a magyar utasok körében. A naponta közlekedő Boeing 787-8 Dreamlinerek szolgáltatási színvonala egyaránt kielégíti a szabadidős és üzleti utazók igényeit, így az új légihíd tovább erősítheti Budapest pozícióját a hivatásturizmus piacán is – írja közleményében a Budapest Airport.

Cikk

A kormány a légiközlekedésben tapasztalható késések miatt azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, beleértve a HungaroControlt is, hogy készítsenek akciótervet, minden információt folyamatosan biztosítsanak az utasoknak, a földi kiszolgálás pedig radikálisan gyorsítsa a folyamatokat – közölte a mai kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Cikk

Az Európai Unió joga előírja, hogy amennyiben a légi utas a célállomást 3 óra vagy annál hosszabb késéssel éri el, illetve azok az utasok, akiknek a járatát törlik, átalánykompenzációt követelhetnek a légitársaságtól. Kivételt képez ez alól, ha a késedelem oka rendkívüli körülmény volt. Jelen ügyben azt vizsgálta a bíróság, hogy milyen feltételei vannak a kompenzációnak. Az ügy (C-402/07, C-432/07) érdemi részét az alábbiakban foglaltuk össze.

Cikk

Tovább bővíti budapesti kínálatát a KLM, a nyári csúcsidőszakban egyes napokon napi öt járat is közlekedik majd Ferihegy és Schiphol között – közölte a Holland Királyi Légitársaság.

Cikk

Repülőjáratot indít szeptembertől Budapestre Jekatyerinburgból és a moszkvai Zsukovszkij repülőtérről az Ural Airlines (Uralszkije Avialinyii) – közölte ma Telegram-csatornáján az orosz légitársaság.

Cikk

A kormány döntése értelmében ma éjféltől Magyarország nemzetközi légikikötői ismételten fogadhatnak az Egyesült Királyság területéről induló, személyforgalmi menetrend szerinti, illetve nem menetrendszerű polgári légi járműveket – jelentette be Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese az operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján.

Cikk

A külföldre utazók mintegy 60 százalékának ma már nem kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni, mivel köztudott: a bankkártyák többségéhez tartozó utazási védelem vagy az Európai Egészségbiztosítási Kártya hasznos ugyan, de korántsem elegendő a gondtalan nyaraláshoz. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy pontosan mire is fizet egy utasbiztosítás, így előfordul, hogy baj esetén az utazók akkor sem igényelnek kártérítést, ha jogosultak lennének rá – hívja fel a figyelmet a „11 fontos dolog, ha utasbiztosítást keresel” című blogcikkében az UNION Biztosító.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alapítvány által szervezett verseny díjazása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink