5335 találat a(z) nav cimkére

Ők buktak le a NAV-nál Cikk

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei, pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói számos tipikus és nagy értékű visszaélést lepleztek le.

A nagyokat futni hagyja, a kicsiket üldözi a NAV? Cikk

Több mint ezren tiltakoztak szombat délután a fővárosban amiatt, hogy szerintük a kormány eltussolja a Horváth András által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A civil szervezetek felhívására az adóhatóság székháza előtt összegyűlt tömeg táblákkal, zászlókkal és a volt adóhatósági dolgozó miatt elhíresült zöld dossziékkal vonult a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez. Itt Horváth is beszédet mondott, szerinte a nagy cégeket "futni hagyják", míg a kicsiket üldözik.

Ezt ígéri a NAV 2014-re az adózóknak Cikk

Három nagy, európai uniós támogatással megvalósuló projekt befejezése várható 2014 első félévében A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), ezek együttes támogatási összege 5,5 milliárd forint - közölte a NAV az MTI-vel.

Kassza-ellenőrzés: folyt. köv. Cikk

A gazdálkodók döntő többsége megrendelte az online adatkapcsolatra képes pénztárgépet – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több tízezer adózót érintő ellenőrzése, illetve adategyeztetése után. A revizorok elenyésző számú mulasztási bírságot szabtak ki, sok esetben csak tájékoztatásra volt szükség. Az üzembe helyezett új típusú pénztárgépek száma időközben meghaladta a tízezret.

Katások figyelem! Ezt érdemes mérlegelni Cikk

A kisadózó vállalkozások által választható magasabb összegű tételes adó fizetésének lehetőségéről jelentetett meg tájékoztatót a NAV.

Ezért akadtak fenn az adóhatóság szűrőjén Cikk

Az idén háromszor annyi cég adószámának felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint tavaly; 2013-ban 5500, az idén viszont 16 ezer esetben nyúlt az adóhatóság ehhez a szankcióhoz - közölte a feketelista.hu.

Végrehajtási eljárás – a NAV is hibázhat Cikk

Hogyan tudja elszámolni a végrehajtási eljárás költségeit az adózó, ha nem kapott bizonylatot a NAV-tól? Mikor kell törölni az adózó adatait a végrehajtás alatt állók listájáról, köteles-e az így okozott kárért kártérítést fizetni az adóhatóság? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Szolnoki Béla válaszolt.

Többen figyelnek adóügyeinkre, mint tíz éve Cikk

Jócskán emelkedett az elmúlt évtizedben az adóhivatal dolgozói állománya.

Kata: erre kell figyelni az év végén Cikk

Lassan itt az év vége és számos elintézendő ügy és kérdés közül érdemes néhány percet fordítani a kisvállalkozások tételes adóját (az úgynevezett katát) választóknak az adózásukra, illetve ennek a fő buktatóira, valamint a következő évi lehetőségekre.

Pénztárgépcsere: így bünteti a NAV a tétlen vállalkozásokat Cikk

December 31-éig üzemeltethetők a 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett, de az e rendeletben foglalt előírásoknak meg nem felelő, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek – hívta fel ismét az érintett vállalkozások figyelmét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Mindazonáltal nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely megtiltaná az adóalany számára, hogy gazdasági tevékenységét online pénztárgép nélkül folytassa.

Vigyázzon, ha ezeknél a cégeknél akar dolgozni! Cikk

Összesen 4446 társaság és egyéni vállalkozó szerepel a NAV legfrissebb, novemberi adatokat tartalmazó feketelistáján, amelyből kiderül, kik mulasztották el munkavállalóikkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségüket.

Itt kell számítani adóellenőrzésre Cikk

A karácsonyi ünnephez kapcsolódóan decemberben komplex ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedők és a vendéglátósok az észak-magyarországi régió megyéiben. Az adóellenőrök mellett pénzügyőrök és más hatóságok munkatársai is razziázhatnak - tájékoztatta a Nemzeti és Adó és Vámhivatal (NAV) regionális adó főigazgatósága pénteken az MTI-t.

Pénztárgép-ügyben ne szabhasson ki bírságot a NAV Cikk

A jövő év március 31-éig ne szabhasson ki bírságot a pénztárgép, taxaméter üzemeltetőjére a NAV – erről nyújtott be törvényjavaslatot két független képviselő.

Evások figyelem! Ez az igazság az adóelőleg-kiegészítés bevallásáról Cikk

Evások és könyvelőik körében elterjedt, hogy december 20-áig nem csak az egész évre fizetendő adót kell feltölteni, hanem az előleg-kiegészítésről - az eddigiektől eltérően - bevallást is kell benyújtani a NAV-hoz.

Pénztárgépek: már razziázik a NAV Cikk

A NAV elnöke körlevelet küldött szét a régiós főigazgatóknak, illetve a Kiemelt- Adó és Vám Főigazgatóságnak, hogy nézzenek alaposan a boltosok körmére az online pénztárgépek ügyében – derül ki az index.hu birtokába jutott körlevélből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Taoelőleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Épületenergetikai beruházás taokedvezménye

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink