5335 találat a(z) nav cimkére

Csatolja a számlamásolatot, ha áfa-visszatérítést szeretne! Cikk

A NAV tájékoztatót adott ki a belföldön letelepedett adóalanyokat Olaszországból megillető hozzáadott-értékadó visszatérítéssel kapcsolatban 2017. február 16-ától bekövetkezett változásról.

Madarat fogtak a pénzügyőrök Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 231 védett madarat találtak egy ukrán férfi vezette mikrobuszban Záhonynál. A mintegy 6 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták, értesítették a természetvédelmi hatóságot, valamint természetkárosítás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Nem lesz elérhető a kormányzati portál és az Ügyfélkapu Cikk

Ma este 22:00 óra és holnap hajnali 02:00 között karbantartás miatt nem lesz elérhető a kormányzati portál és az Ügyfélkapu – közölte a NAV.

Még kérhető adóbevallási tervezet a NAV-tól Cikk

Az eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Fellebbezés Kérdés

Tisztelt Szakértő! A NAV utólagos ellenőrzést tartott egy cégnél. A készletet vizsgálta és az általa számított árrés alapján adóhiányt állapított meg. A jegyzőkönyvre észrevételt tettünk, mivel az átlagárrést nem tartottuk valósnak, hiszen túlnyomó többségében az alacsony árrésű termékek értékesítéséből származott a bevétel. Az észrevételhez nem lettek bizonylatok csatolva, hiszen megelőzőleg a hatóságnál parkolt a teljes anyag, rálátásuk volt, nem gondoltuk, hogy külön csatolnunk kellett volna, hogy bizonyítsuk álláspontunkat. A NAV az észrevételt figyelmen kívül hagyta, mivel bizonyíték csatolása nem történt és az eredetileg a jegyzőkönyvben kihozott adóhiányt állapította meg határozatban. Kérdésem, hogy ha a fellebbezéshez csatolunk minden tőlünk telhetőt, van-e esély arra, hogy a NAV helybenhagyja reklamációnkat s újraszámol, vagy a hibás észrevétel miatt elutasítja azt? Köszönöm válaszát!

Külföldön kapták el az adócsalót Cikk

Európai elfogatóparancs alapján tartóztatta le a német rendőrség azt az évek óta szökésben lévő bűnözőt, akit az INTERPOL közreműködésével Hegyeshalomnál adtak át a NAV nyíregyházi pénzügyi nyomozóinak.

Gyorsíthatja a vámeljárást, ha figyel az útmutatóra Cikk

Útmutatót adott ki a NAV a múlt héten a korlátozás és tilalom hatálya alá tartozó termékköröket érintő vámeljárások feldolgozásához szükséges alapvető igazoláskódokról.

Helytelen a NAV bírságolási gyakorlata? Cikk

A jelenlegi gyakorlat szerint a NAV akkor is bírságolja az áfahiányon kapott adózókat, ha a költségvetést nem érte kár. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint az Európai Bíróság Főtanácsnokának közelmúltban közzétett véleménye azonban megszüntetheti ezt a rendkívül igazságtalan és sokak által sérelmezett eljárást.

Lesz-e elegendő 1 százalékos felajánlás? Cikk

Az adómegállapítás után külön rendelkezést igényel az adó egy-egy százalékának felajánlása civil szervezetek, illetve egyházak részére azoknak, akiknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)készíti el a személyijövedelemadó-bevallást (szja-bevallás) – hívta fel a figyelmet több kormánypárti politikus a napokban.

Jogvesztő határidő közeledik a vállalkozások számára Cikk

Kevesebb, mint egy hét maradt a jövedékiadó-köteles termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek számára, hogy bejelentsék a NAV felé, kívánják-e folytatni tevékenységüket a 2017. április 1-jétől hatályba lépő új szabályozások mellett is. Amennyiben a vállalatok lekésik a határidőt, akkor az új jövedéki szabályozás hatályba lépésével nem folytathatják tevékenységüket – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.

Karbantartás miatt üzemszünet lesz a kormányzati portálon Cikk

A jövő héten ismét karbantartás lesz a kormányzati portálon, ezért a honlap és az Ügyfélkapu nem lesz elérhető – közölte a NAV.

Vizsgálja meg, mit tehet a megbízható adózói minősítésért! Cikk

Megéri utánajárni, milyen lépéseket kell tenni, hogy a 2016-tól bevezetett minősítési rendszerben jó osztályzatot kapjon a NAV-tól az adózó.

Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók – itt van a legfrissebb lista Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvánosságra hozta a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját.

Szja-kedvezmények: gyakori kérdésekre válaszol a NAV Cikk

A személyijövedelemadó-kedvezmények igénybe vételével kapcsolatos gyakori kérdésekre adott válaszokból közölt összefoglalót az adóhatóság.

800 milliós áfacsalással vádolják a testvéreket Cikk

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, akik cégcsoportot működtetve, fenyőfűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mínuszos elszámoló számla (áram)

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink