27107 találat a(z) munkajog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39/A. § (3) bekezdés a) 2. pontjában foglalt jogkörében
1. jóváhagyja - a Munkaügyi Kapcsolatok Információs Rendszer működtetése, továbbfejlesztése 2006. évi központi program támogatására, a 81/2005. (XII. 15.) MAT határozat 1. pontjával elkülönített. 1,850 milliárd forintból -20 millió forint felhasználását a határozat a melléklete szerint azzal, hogy
a)...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 56/A. § (2) bekezdése alapján, az oktatási miniszter előterjesztésére
dr. Makói Zita főiskolai tanárnak
a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében a 2006. február 20-ától 2009. február 19-éig terjedő időtartamra vonatkozó főigazgatói megbízását
megerősítem.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 10. §-ának (3) bekezdése alapján Tari Sándort, a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetőjét e tisztségéből - más fontos beosztására tekintettel - 2006. február 24-i hatállyal felmentem.
Budapest, 2006. február 21.
KEH ügyszám: V-1/0860-0/2006.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 10. §-ának (3) bekezdése alapján Tari Sándort a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjévé 2006. február 24-i hatállyal kinevezem.
Budapest, 2006. február 21.
KEH ügyszám: V-1/0860-1/2006.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 10. §-ának (3) bekezdése alapján Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjét e tisztségéből - lemondására tekintettel - 2006. február 23-i hatállyal felmentem.
Budapest, 2006. február 21.
KEH ügyszám: V-1/0858/2006.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 10. §-ának (3) bekezdése alapján Bitskey Botondot a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetőjévé 2006. február 24-i hatállyal kinevezem.
Budapest, 2006. február 21.
KEH ügyszám: V-1/0859/2006.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Vám- és Pénzügyőrség regionális jövedéki központjai által a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény szerint kiadott jövedéki engedéllyel rendelkezők listája.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felszámolók névjegyzékéről szóló 167/1993. (XI. 30.) Korm. rendelet 4. §-ának (7) bekezdése alapján közöljük, hogy a felszámolók névjegyzékében 105. sorszám alatt nyilvántartott CERES Agráripari, Kereskedelmi és Gazdasági Tanácsadó Részvénytársaság átalakult.
A társaság jogutódja: CERES Gazdasági Tanácsadó és Felszámoló Kft.
A társaság székhelye: 7400 Kaposvár, Arany J. tér 5.

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Pénzügyminisztérium a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján az ágazatába tartozó szakképesítések közül a Pénzügyi-számviteli ügyintéző és a Vállalkozási ügyintéző szakképesítések országos szakmai tanulmányi versenyeit a szakközépiskolák szakképző évfolyamának nappali tagozatán a következők szerint hirdeti meg:
A Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó Közgazdaság szakmacsoport OKJ szerinti szakképesítések Versenyszabály...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 7. §-ának (4) bekezdése alapján - a Központi Statisztikai Hivatal elnöke előterjesztésére Erdősi Sándort, a Belügyminisztérium Rendészeti Statisztikai Önálló Osztálya vezetőjét,
dr. Bordás Istvánt, az Egészségügyi Informatikai Szakmai Kollégium elnökét,
dr. Székely Juditot, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárát,
dr. Szöllősi Endrét, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetőjét,
dr...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tachográfmentesség kérdése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

NEAK támogatás

Szipszer Tamás

adószakértő

Átalányadózó évközbeni áttérése VSZJA-ra

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink