6 találat a(z) minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás cimkére

Cikk

Idén lépett életbe az a kormányrendelet, amelynek értelmében 2024-től a lakásbiztosítások a biztosítási évforduló mellett márciusban is felmondhatóvá válnak – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai budapesti konferenciáján. Ugyanez a kormányrendelet kötelezővé teszi a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) kalkulátor bemutatását jelzáloghitelek felvételéhez kapcsolt lakásbiztosítások megkötése során.

Cikk

Egyebek közt a biztosítók által az ügyfeleknek nyújtható újabb kedvezményekkel és a biztosítási igényfelmérés egyszerűsítésével bővítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások feltételrendszerét. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 320 milliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek. Az ügyfeleknek érdemes eddigi lakásbiztosításukat az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteni, és – az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor segítségével – friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján, olvasható a jegybank honlapján.

Cikk

Immár a Generali Biztosító Zrt. és a Colonnade Insurance S.A. biztosító fogyasztóbarát otthonbiztosítási termékei is elérhetők az MNB honlapján kialakított ingyenes kalkulátorának ajánlatai között. A minősített otthonbiztosítások így egyre nagyobb teret nyerhetnek, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét, olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján (MNB).

Cikk

Az MNB értesítette a Colonnade Insurance S.A. biztosítót minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A jegybanknál egy további biztosító pályázatának elbírálása zajlik, s a felmérések szerint a többi piaci szereplő jórésze is fejleszti már e termékét. Rövidesen így a minősített otthonbiztosítások széles körben elérhetővé válhatnak, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Cikk

Lakáshitel felvétel esetén bevett piaci gyakorlat, hogy kötelező lakásbiztosítást kötni a jelzáloghitel mellé, hiszen a bank nem vállalhatja át az ügyféltől a kockázatot, hogy ha bármi kár történik az ingatlanban, az csökkentse az ingatlan értékét és veszélyeztesse a fennmaradó törlesztőrészlet kifizetését. Az MNB 2017-ben vezette be a lakáshitelnél a fogyasztóbarát minősítési rendszert, amelyet a rendszer sikeressége után kiterjesztett a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra (MFO) is, olvasható a HUNBankbiztosítás Közvetítő Kft. elemzésében.

Cikk

Az MNB értesítette a Wáberer Biztosítót Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. A konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. A jegybanknál további négy biztosító pályázatának elbírálása zajlik, s a felmérések szerint a többi piaci szereplő jórésze is fejleszti már új termékét. Jövő évtől így a minősített otthonbiztosítások széles körben elérhetővé válhatnak, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkába járás költségtérítésének megváltozása hónapon belül

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Első házasok kedvezményének hibás bérszámfejtése

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Reprezentációs adó, betétdíj

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink