205 találat a(z) mezőgazdaság-rss cimkére

Cikk

A Magyar Közlöny 38. számában három új kormányrendeletet hirdettek ki, köztük a nagy gazdasági kárt okozó járványos állatbetegség elleni védekezés összehangolása érdekében szükséges operatív törzs létrehozásáról, illetve a ragadós száj- és körömfájás sújtotta gazdálkodók számára a hitelszerződéseik után biztosított fizetési moratóriumról szóló kormányrendelet.

Cikk

Újabb intézkedéseket vezetett be és a már meglevőkön is módosított március 30-ától az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás járvány megfékezése érdekében. Többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése, valamint több korlátozás is életbe lép a megfigyelési és védőkörzeteken kívüli, ún. további korlátozás alá eső területeken Győr-Moson-Sopron, valamint Komárom-Esztergom vármegyékben, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2025. március 29-én kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Az immunizálással egyidőben ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy a veszettség gyanújának jelentése jogszabályban előírt kötelezettség, a betegséget megelőző intézkedések betartása pedig közös társadalmi célt szolgál, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi állategészségügyi hatóságok a legkisebb járványügyi kockázattal járó ártalmatlanítási megoldást alkalmazzák a ragadós száj- és körömfájás betegség kezelése során. A terjedés lehetőségének minimalizálása érdekében az ártalmatlanítás elföldeléssel – és nem égetéssel – történik, az érintett telephez legközelebb eső megfelelő helyszínen, olvasható a Nébih honlapján megjelent tájékoztatóban.

Cikk

Március 5-étől elérhetővé válik a 2025. évi elektronikus gazdálkodási napló (eGN), melyben már frissített műveleti kódtár fog szerepelni. A helyes műveletek kiválasztásához a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) napokon belül közzéteszi a kapcsolódó kódtársegédletet is. Az átállás egynapos üzemszünettel jár, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Tenyész- és tömőkacsatelepen is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun és Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy mindent meg kell tenni egy újabb nagy kiterjedésű járvány elkerülése érdekében, írja a hivatal a honlapján.

Cikk

Az állattartók számára az ENAR-adategyeztetés határideje idén a vonatkozó rendelet alapján március 31. Újdonság, hogy a szarvasmarha-, valamint a juh- és kecskefélék mellett mostantól a sertések vonatkozásában is kötelező az adategyeztetést, melynek célja, hogy az ENAR (egységes nyilvántartási és azonosítási rendszer) és a TIR (tenyészet információs rendszer) naprakész adatokat tartalmazzon, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Cikk

Az erdőirtásmentes termékek forgalmazására (EUDR) vonatkozó uniós szabályok 2025. év végétől lépnek hatályba. Az alkalmazásukra való felkészülést azonban már most szükséges megkezdeni. Ehhez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ‒ a végrehajtásra kijelölt hatóságként ‒ a legfontosabb tudnivalókat egy új tematikus oldalon összefoglalva teszi közzé. Az EUDR honlapon folyamatosan bővülni fog a szakmai tartalom többek között segédletekkel, összefoglalókkal, friss tájékoztatókkal, írja honlapján a Nébih.

Cikk

A Zalai vármegyei Nagymétnekpuszta, valamint Lenti településeken tartott juhállományoknál is megerősítette a kiskérődzők pestise betegséget a Nébih. A szentgyörgyvölgyi esethez hasonlóan ezúttal is az állatok és a ragályfogó tárgyak hanyag, illetve felelőtlen szállítása játszhatott szerepet a vírus terjedésében. A hatóság kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli, olvasható a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink