24 találat a(z) műtrágya cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordul a Nitrogénművek Zrt. kartellügyében, meggyőződéssel kitartva a versenytanács eredeti határozata mellett, amelynek megállapításait a súlyos kartellezésről megerősítette a Fővárosi Törvényszék – közölte a GVH az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Cikk

A tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya elegendő mennyiségben rendelkezésre áll az országban – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az ellátás helyzetéről a hazai műtrágya-forgalmazókkal és importőrökkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével is egyeztetett, olvasható a tárca honlapján.

Cikk

Az Európai Unió a környezet hatékonyabb védelme érdekében 2030-ig a felhasznált növényvédő szerek 50 százalékos csökkentését kívánja elérni, a műtrágya-felhasználást pedig 20 százalékkal mérsékelné a közösség országaiban. Az Agroinform.hu hazai mezőgazdasági termelők álláspontját mérte fel az uniós stratégia megvalósíthatóságáról, illetve bevezetésének várható következményeiről.

Cikk

Egy új AM rendelet értelmében idén májusban megváltoztak az EK-műtrágyák forgalomba hozatalának és ellenőrzésének szabályai. A legfontosabb változás, hogy 5 évre módosult a bejelentési kötelezettség, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-bitonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink