12 találat a(z) múzeum cimkére

Cikk

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz képest átlagosan nem változtak az árak. A szolgáltatások 4 százalékkal drágultak, sokkal többet kell fizetni a fuvarozásért, a kulturális rendezvényekért, a sportbelépőkért, az üdülésért, mint egy évvel korábban – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Már a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) automatáiból is meg lehet vásárolni a Budapest Kártyát, amely a Fővárosi múzeumokba és fürdőkbe, városnéző túrákra, dunai hajózásra is felhasználható, továbbá az érvényességi időn belül korlátlanul érvényes a fővárosi közösségi közlekedésre is – közölte a vállalat.

Cikk

A magyar állam és a Mol közös – közérdekű vagyonkezelő – alapítványa, a Mol – Új Európa Alapítvány a közeljövőben két nagy, festményekkel kapcsolatos projektbe vágna bele a 444 információ szerint. Egyrészt létrehoznának egy közép-európai kortárs múzeumot, illetve megvásárolnák Pákh Imrétől Munkácsy Mihály festményeinek nagy részét – írja a 444.hu.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérném szíves segítségét. Egyházi fenntartású általános iskolai oktatási intézmény vagyunk. Augusztus hónapban a határon túli testvér iskola tanulóinak (kb. 40 fő) egyhetes nyári tábort szerveztünk.A tábor programjában szerepelt mozi, vármúzeum, strandlátogatás és az ehhez kapcsolódó személyszállítás, amelyek számlái az iskola pénztárából kerültek kifizetésre. A fenti számlák után milyen adófizetési kötelezettség terheli az intézményt? Reprezentációnak minősül? Köszönöm a segítséget.

Cikk

A budapesti Flippermúzeum működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szerencsejáték-felügyelete 2014 áprilisában és májusában ellenőrizte, és mint kiderült, a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfa teljesítési és számviteli teljesítési dátuma

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Gépjármű mosás EU-s partner részére

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Termék értékesítési árából támogatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink