43 találat a(z) lemondás cimkére

Cikk

Lemondott csütörtökön Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is, de a kormányfő bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

Cikk

Az objektíve súlyos sérelmet jelentő munkáltatói magatartás is csak akkor eredményezheti a jogviszony jogszerű megszüntetését, ha az azonnali hatályú lemondással a sérelem észlelésétől számított észszerű időn belül él a hivatásos állomány tagja – mondta ki a Kúria.

Cikk

Visszavonta a Pilismarótra tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét, egyúttal elutasította a társaság engedély iránti kérelmének kiadását a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal – tette közzé honlapján a település.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyenes ági örökség esetén két testvér 50-50 százalékban örököl. Ha az egyik lemond a másik javára (elajándékozza), akkor kell-e a másiknak illetéket fizetni az ajándékba kapott rész után? Van-e különbség illetékfizetés tekintetében, ha a megörökölt ingatlan 50 százalékát később esetleg az egyik testvér megvásárolja a másiktól? Azt olvastam, hogy egyenes ági rokonok közötti adásvétel illetékmentes.

Kérdés

Munkahelyi felmondás után vagy kormánytisztviselő lemondása vagy felmentése után a történő munkavállalás esetén létesíthet-e újból közszolgálati viszonyt a munkavállaló, és ha igen, hány éven belül. Ugyanez a szabály vonatkozik-e a munkavállalóra, ha jelenleg kormánytisztviselő és a kormányzati szervnél létszámleépítés kapcsán szűnik meg a jogviszonya?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Feleségem 22 év szolgálati idő szerzése mellett 4 gyermeket nevelt fel. Idén betöltötte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt. A nyugdíj megállapítását nem kérte, mivel nagy valószínűséggel az a minimálnyugdíj közelében lenne, és mint saját jogú nyugdíjas, az én (férj) magasabb összegű nyugdíjam alapján megállapítandó, 1 évig járó ideiglenes (60%), és az utána járó végleges (30%) özvegyi nyugdíj, összevonva a saját minimális nyugdíjával, jóval kedvezőtlenebb lenne számára, mint ha a sajátjáról lemondva (meg sem állapíttatva) végig 60 százalékos özvegyi nyugdíjat kapna a halálom után. Kérdésem:helyes ez az gondolkodás, vagy van-e arra mód, hogy sajátjogú nyugdíjas lesz, és az én esetleges halálom után LEMOND A SAJÁT JOGÚ nyugdíjáról, hogy élete végéig megkaphassa a 60 százalékos özvegyi nyugdíjat? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy alapítvány évek óta nem tudja már ellátni feladatát (nem közhasznú). A kuratórium elnöke ingyenesen biztosította ezidáig az alapítvány törvényes működését azzal, hogy benyújtotta a beszámolókat, a könyveltetést is biztosította, és az egyéb adatszolgáltatásokat is eljuttatta a megfelelő hatóságnak. A továbbiakban erre már nincsen lehetősége. Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseink lennének: 1. Kinek kell a lemondását benyújtania? 2. A lemondást milyen határidővel van lehetősége lezárni? 3. Milyen tartalmú lemondó nyilatkozatot kell eljuttatnia az érintett részére? 4. Mi a törvényes eljárás abban az esetben, ha az alapító egy jó ideje ismeretlen helyen tartózkodik és nem elérhető?

Kérdés

A következő két kérdésem lenne: 1.) A kft. ügyvezetője (egyben tagja is) öregségi nyugdíjba megy. A munkaviszonya továbbra is fennmaradhat-e, vagy le kell mondjon az ügyvezetőségről, illetve maradhat-e tag? 2.) Ugyanez az ügyvezető egy másik kft.-ben is tag, illetve ügyvezető, de ott megbízási jogviszonnyal. Maradhat-e a megbízási jogviszony, illetve a tagság, vagy le kell mondania?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink