Mindenki lakást akar eladni, csak épp eltűntek a vevők Cikk
Befagyott az ingatlanpiac – írja a hvg.hu.
Befagyott az ingatlanpiac – írja a hvg.hu.
A lakáseladásnál két fontos adóügyi szabályt érdemes szem előtt tartani. A NAV a fizetendő illetéket az ingatlan forgalmi értéke alapján állapítja meg, és ha valaki a nagy értékű bútorokat a lakástól elkülönítve adja el, akkor számolhat azzal, hogy az ingóságok után 15 százalék szja-t is fizetnie kell.
A felnőtt korú népesség 8,2 százaléka tervez részt venni az Otthon Start programban a következő fél évben, idén szeptember és jövő február között – derül ki a GKI Gazdaságkutató szeptember elején végzett reprezentatív felméréséből, tette közzé az MTI.
Az első lakás megvásárlását kedvezményes állami lakáshitellel segítő Otthon Start Program szeptemberi elindulása, ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, rárúgta az ajtót a hazai lakáspiacra. Az indulást követő első tényadatok kirajzolják az egyes településtípusok és árkategóriák közti különbségeket is – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a kereslet változását ismerteti.
Az Otthon Start Programhoz köthető lakáspiaci élénkülés nyomán szinte mindenhol csökkent a vevők alkupozíciója – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely közel 50 ezer olyan 2024-2025-ben eladott lakás és ház adata alapján készült, ahol a hirdetők megadták az eladási árat. Ennek részben az is az oka, hogy az eladók augusztusban egyelőre nem emelték jelentősen az árakat. A budapesti lakásoknál az alku mértéke egy év alatt a felére, 2 százalék alá csökkent.
Az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el idén Budapesten. Ráadásul a vevők 29 százaléka befektetési célból vásárolt. Az új és a használt lakásokat egybevéve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – közölte saját adatai alapján a Duna House.
A tavalyi utolsó negyedévben is a panelt lehetett a leggyorsabban eladni, országos átlagban kereken két hónap alatt – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum (OC).
dr. Kelemen László
adószakértő, jogász
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől