36 találat a(z) kormányhatározat cimkére

Veszélyhelyzeti kormányrendelet, Stratégiai Tanácsadó Testület – új jogszabályok jelentek meg Cikk

Egy új kormányrendeletet és öt kormányhatározatot közölt március 6-ai, 26. számában a Magyar Közlöny.

Munkaügyi előírásokon módosított a kormány, miniszteri rendeletek is változnak, két helyettes államtitkár felmentve Cikk

Több foglalkoztatási jogszabály is módosul március 1-jétől, április 1-jétől pedig a munkavédelmi bírságokra vonatkozó rendelkezések változnak a Magyar Közlöny 16. számában közöltek szerint.

10 új kormányrendelet és 10 kormányhatározat a Magyar Közlöny 155. számában Cikk

A Magyar Közlöny 2023. november 2-án megjelent 155. számában összesen 22 jogszabályt hirdettek ki. A módosítások többek között érintik az extraprofitadókat, az útdíjfizetéssel összefüggő kormányrendeleteket, a Széchenyi Kártya Programot, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény végrehajtási rendeletét.

Tucatnyi – köztük a bolti akciózásról szóló – kormányrendelet jelent meg a 111. számú Magyar Közlönyben Cikk

A 2023. július 27-én megjelent 111. számú Magyar Közlöny 12 kormányrendeletet, 20 kormányhatározatot és néhány minisztériumi rendeletet léptet hatályba.

Módosuló lakástámogatás, új bírságszabályok – nyolc rendelet jelent meg Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 103. számában nyolc rendelet és három kormányhatározat jelent meg július 11-én éjjel.

Új határozat: az egészségügyi kiadásokat, a család- és lakástámogatást és az adókedvezményeket is felülvizsgálja a kormány Cikk

Át kell nézni, mennyire hatékonyan költik el az állami pénzt – erről jelent meg egy határozat a kedd késő este kiadott Magyar Közlönyben. Varga Mihály kapta meg a feladatot, hogy a többi miniszterrel együtt dolgozva megnézze, hogyan költötték el a pénzeket – írja a hvg.hu.

Saját ígéretét cáfolja a kormány, több mint 2600 fős létszámleépítést rendelt el a közigazgatásban Cikk

A köztisztviselők eltávolítása már meg is kezdődött. A kormány egy titkos, úgynevezett 4000-es kormányhatározatban a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél összesen 2614 álláshely megszüntetését rendelte el – derül ki az Országgyűlés előtt levő jövő évi költségvetéshez pénteken benyújtott úgynevezett fejezeti indokolásokból, írja a nepszava.hu.

Ötmilliárd forint állami támogatás az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó húsüzembővítéséhez Cikk

A csütörtök este közzétett kormányhatározat szerint modern gyár létesül, és csökken a környezetterhelés – írja a hvg.hu.

Négy új kormányrendeletet hirdettek ki tegnap este Cikk

Négy új kormányrendelet és három másik módosító jogszabály jelent meg a Magyar Közlöny 2023/41. számában március 22-én.

Két kormányrendelet és tíz kormányhatározat jelent meg a legfrisebb Magyar Közlönyben Cikk

A május 13-án megjelent 36. számú Magyar Közlönyben két kormányrendeletet és tíz kormányhatározatot hirdettek ki. A kormányhatározatok zöme pályázatok keretösszegét emeli meg.

Tíz kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlöny 35. számában: kiegészítő támogatást kapnak az önkormányzatok Cikk

Tíz kormányrendelet és nyolc kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 35. számában.

Újabb veszélyhelyzeti kormányrendelet és több más jogszabály jelent meg Cikk

Több új jogszabály is megjelent március 8-án éjjel a Magyar Közlöny 2022/34. számában

Kormányhatározat: eseményalapú adatszolgáltatási platform készül az adminisztrációs terhek csökkentésére Cikk

Határozatot hirdetett ki a kormány a Magyar Közlöny 29. számában az adózói adminisztrációs kötelezettségeket egyszerűsítő eseményalapú adatszolgáltatási megoldások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről.

Két új kormányrendelet és hat kormányhatározat jelent meg tegnap este Cikk

Új jogszabályokat közölt tegnap este a Magyar Közlöny 2023/27. száma.

Módosult az energiaintenzív vállalatok támogatásáról szóló kormányhatározat Cikk

Az energiaintenzív vállalatok támogatásáról szóló 1477/2022. kormányhatározatot módosító 1029/2023. kormányhatározat a Magyar Közlöny 2023. évi 22. számában jelent meg február 14-én.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink