17 találat a(z) kockázatos cimkére

Cikk

Kevesebb vizsgálatot folytatott le 2025-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint egy évvel korábban, az utólagos adóellenőrzések eredményessége azonban határozottan javult. A napokban megjelent éves összefoglaló alapján az adóhatóság egyre pontosabban választja ki a kockázatos ügyeket, miközben továbbra is az áfa, a kiemelt adózói kör, a transzferárak, az építőipar és az e-kereskedelem tartozik a legfontosabb ellenőrzési területek közé – hívja fel a figyelmet az EY.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 2021. júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit, tette közzé honlapján a NAV.

Cikk

Decemberhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Idén már az „alvó” cégeket is kidobja a rendszer, ezért gazdasági teljesítmény nélkül egy cég sem kerülhet a megbízható kategóriába – közölte a NAV.

Cikk

A NAV a vállalkozásokat 2016. első negyedévét követően negyedévente minősíti, és meghatározott esetben megbízható adózók vagy kockázatos adózók közé sorolja be azokat. Az adózás során történő, önkéntes jogkövetés ösztönzésére a megbízható adózók számára bizonyos előnyöket biztosítanak, amelyek javítják a megbízható adózók likviditási helyzetét, és ezen keresztül gyorsítják a pénzügyi folyamataikat, segítik a működésüket, foglalta össze hírlevelében a Deloitte.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Sajnos számunkra nem egyértelmű, hogy kire vonatkozik az augusztusi módosítás. Kockázatos termékekre vagy a nem kockázatosra is? Az augusztus 1-jétől hatályos Art. 22/E (1) változásával nem kellett volna az 5/2015. NGM-rendeletet is módosítani? A 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett fuvarozásra konkrétan mikor kell ekáerszámot igényelni? Például nem útdíjköteles autón három vevőnek 600-600 kilogramm nem kockázatos áruja van, így meghaladja a 3,5 tonnát. Kell-e ekáerszám? Válaszát előre is köszönjük!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás ekhós bevételből

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Térítés nélkül kapott tankolási utalvány könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Lizing szerződéskötési díjának elszámolása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink