93 találat a(z) kockázat cimkére

Cikk

Az utóbbi hetekben a magyar határhoz közel lévő Temes vármegyében (Románia) több nagylétszámú sertéstelepen is ASP kitörést azonosított a román hatóság. Horvátországban újra kimutatták a vírust házisertés-állományokban, valamint Szerbiában is nagyon magas az ASP esetek száma házi sertésekben és vaddisznókban egyaránt. Mivel a magyar határ közelében lévő településekről van szó, így a romló járványügyi helyzet állandó kockázatot jelent hazánk déli vármegyéire – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

Pénteken a parlament 125 igen és 56 nem szavazattal elfogadta a 2025-ös költségvetést, amit Orbán Viktor már nyáron békeköltségvetésnek nevezett. Ennek ugyan feltétele volt a kormány szerint, hogy november elején Donald Trumpot válasszák meg az Egyesült Államok következő elnökének. Az ő irányításával ugyanis összejöhet a béke az orosz-ukrán fronton Orbánék szerint – írja a 444.hu.

Cikk

A Kopint-Tárki legfrissebb elemzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye gyenge-közepes lesz 2024-ben. A fő kockázati forrás a költségvetés, amelynek óriási hiánya egyre nyomasztóbban telepedik rá a gazdaságra. Az infláció az év végére emelkedni fog, az euró árfolyama pedig átlépi a 400 forintos szintet – írja az azenpenzem.hu.

Cikk

A nettó nulla kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70 százalékát veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.

Cikk

A kriptopiaci szereplők – szolgáltatók, kereskedési platformok – által működtetett ökoszisztéma jelenleg még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik itthon. Alapvető fontosságú ezért, hogy a fogyasztók előzetesen tájékozódjanak arról: pontosan milyen kockázatai vannak az általuk igénybe veendő kriptoeszközöknek (például a Bitcoinnak), illetve kriptotőzsdéknek (például a Binance-nek). Az MNB eközben felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére – olvasható a jegybank portálján.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi ezeket a kockázatokat.

Cikk

Adásvétel, finanszírozás, bérlet? Mit értünk a lízing mint pénzügyi eszköz megjelenési formája alatt? Milyen fő szempontokat tartsunk szem előtt a lízingszerződések előkészítése során? Mik a fő különbségek az egyes lízingügyletek között áfalevonhatóság és számviteli elszámolás szempontjából? Miért érdemes a maradványértéket reális értéken meghatározni? Milyen adókockázatokat rejthet egy-egy lízingügylet? A mikrofonnál Antretter Erzsébet adószakértő és Nagy Norbert adószakértő.

Cikk

A technológia beruházásokra való felkészülés ösztönzi leginkább a vállalatok kockázatkezelési folyamatainak felülvizsgálatát. Az üzleti vezetők 37 százaléka szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39 százalék) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10százaléka használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

Cikk

Az üzleti vezetők 37 százaléka szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39 százalék) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10 százaléka használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

Cikk

A közbeszerzésekben a verseny szintjének növelését célzó intézkedésekről (2023–2026) szóló cselekvési tervet szabályozó 1118/2023. kormányhatározat értelmében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, valamint a Közbeszerzési Hatóság elnöke 2023. december 31-éig gondoskodik a közbeszerzési verseny tisztaságát érintő korrupciós kockázatokkal és kartellmegállapodásokkal kapcsolatos szakmai iránymutatás elkészítéséről és közzétételéről – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17,4 millió forint bírságot szabott ki a HOLD Alapkezelőre és 12,3 millió forint büntetést az ADALFA Alapkezelőre, egyebek közt azért, mert javadalmazási modelljük – és ezen belül a változó javadalmazásnak minősülő osztalékkifizetés – túlzott kockázatvállalásra, a kezelt alapok és a befektetők érdekével ellentétes lépésekre ösztönözhette az osztalékra jogosult azon munkavállalókat, akik egyben az alapkezelők tulajdonosai, olvasható a jegybank honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink