803 találat a(z) katás egyéni vállalkozó cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőben szeretnék segítséget kérni: egy kft. tagja, ügyvezetője személyesen közreműködik a társaság tevékenységében, mellette katás egyéni vállalkozó is. Ez a tag nem tudta, hogy ebben az esetben nem főállású katásnak minősül, és az egyéni vállalkozásában volt bejelentve mint főállású katás, és ott fizette meg a havi 50 ezer forintot. Most tudta meg, hogy a társas vállalkozásában kell a járulékot fizetni, ez azt jelenti, hogy 2014 óta nem volt jól bejelentve és önellenőrizni kell a 08-as bevallásokat, tehát be kell vallani a garantált bérminimum után a járulékot. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben, amikor visszamenőleges időszakról van szó a személyi jövedelemadót is be kell vallani? Kell, hogy visszamenőleg jövedelmet vegyen ki? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel:hfejes

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk május 1-jétől katás egyéni vállalkozót foglalkoztat, aki szolgálati járadékban részesül. Kérdésünk, hogy ebben az esetben is a minimálbér 18 szorosát kaphatja, anélkül, hogy járandóságát felfüggesztené, vagy mivel a bevétele nem nyugdíjjárulék-köteles (lásd mint pl. az osztalék), illetve adót fizet ezután, a bevétel nagysága nem korlátozható?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás bevételi nyilvántartást vezető egyéni vállalkozónak van-e cégautóadó-fizetési kötelezettsége, ha a bevételének egy részét kompenzálással, gépkocsibérleti-díjról szóló költségszámlával egyenlítik ki? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában kérném szíves segítségét. Főállású katás egyéni vállalkozó (kettő, napi 8 órás munkavégzésre bejelentett alkalmazottal is rendelkezik) az elmúlt 2,5 hónapban folyamatosan táppénzen volt. A bevételszerző tevékenységet ezen időszak alatt a 2 alkalmazott látta el. Előbbi folyamatos táppénz miatt nevezett vállalkozó 2 havi 50 ezer forintos kata összeget nem fog befizetni. Kérdésem az, hogy a 12 milliós éves kata bevételi korlátnál (amíg nem kell megfizetni a 40% "büntető" adót) kalkulálhatok-e 12 millióval, vagy csak 10 hónapnyi (10 milliónyi) arányos résszel? Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel maradok!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozóként informatikai szolgáltatást nyújtok, iparűzési adóban a tételes évi 50 ezer forintot választottam. Ugyanakkor magánszemélyként őstermelésből származott 2,2 millió forint bevételem, amiből 550 ezer forint területalapú támogatás. Kérdésem, hogy az őstermelői jövedelem után kell iparűzési adót fizetnem? Vagy ezt is kiváltja az évi 50 ezer forint? Ha kell, akkor annak mi az alapja és hogyan tudok bevallást beadni úgy, hogy az önkormányzatnál tételes egyéni vállalkozóként tartanak nyilván? Vagy ezt magánszemélyként adom be nekik? Köszönettel: Szentesi Péter, Virtus Kft.

Kérdés

Kedves Szakértő! Katás egyéni vállalkozó nem adta le időben a táppénzes papírjait, emiatt nem közöltük a 101E nyomtatványon, hogy nincs katafizetési kötelezettsége az aktuális hónapban. Így előírták a katafizetési kötelezettséget. Utólag valamilyen módon lehetséges-e ezt érvényesíteni? Köszönöm a választ.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy katás egyéni vállalkozó egy betéti társaság 50%-os részesedéssel rendelkező kültagja is. A társasági szerződés szerint a bt. beltagja a személyes közreműködésre kötelezett a képviselet és az ügyvezetés tekintetében, a munkáltatói jogokat is a beltag gyakorolja, azonban a kültag is rendelkezik önálló cég képviseleti joggal, ő is a társaság ügyvezetője. A katás egyéni vállalkozó az 50%-os tulajdonát képező bt.-ben részmunkaidőben (heti 2 órában) munkaviszonyban könyvelési feladatot lát el (a könyvelési feladatok jelenleg reálisan ilyen óraszámban elláthatóak), és ennek megfelelően a garantált bérminimum arányos részének megfelelő munkabérben részesül, az ügyvezetői feladatokért nem részesül külön díjazásban. Kérdésem, hogy a fent vázolt esetben a katás egyéni vállalkozás minősül-e főállásnak, vagy a betéti társaság személyesen közreműködő tagjaként a bt.-ben kell maga után megfizetni a minimálbér után a járulékokat? Válaszukat köszönöm!

Kérdés

Alanyi mentes, katás, közösségi adószámmal rendelkező egyéni vállalkozónak kötelező-e pénzforgalmi bankszámlát nyitnia vagy használhatja a saját fizetési bankszámláját? Kizárólag közzösségen belül és harmadik országba értékesít az áfatörvény 37. § (1) szerinti áfa területi hatályán kívüli szolgáltatást. Az áfatörvény szerint: 193. § (1) Az adóalany az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében a külföldön teljesített szolgáltatásnyújtása esetében. A fenti törvény hatással van-e a pénzforgalmibankszámla-nyitási kötelezettségre?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérném segítségét az alábbi ügyben. Ügyfelem a következő "jogviszonyokkal" bír: 1. 36 órát elérő munkaviszony, 2. egyéni cégként működő kft. tulajdonosa, tagja, 3. katás egyéni vállalkozó. Mivel van munkaviszonya, a katában 25 ezer Ft-ot fizet, a kft.-ben nem fizet járulékot (nem vesz fel jövedelmet). Márciustól meg kívánja szüntetni munkaviszonyát, így tudomásom szerint nem a katás egyéni vállalkozásban lesz főállású, hanem a kft.-ben lesz kötelezett járulékfizetésre (függetlenül attól, hogy vesz-e fel jövedelmet vagy sem). A könyvelőjétől azt a tanácsot kapta, hogy rögzítse az alapító okiratban, hogy napi 2 órában látja el az ügyvezetői feladatokat, így csak az ezt terhelő járulékok megfizetésére lesz köteles és a katás egyéni vállalkozásában válik főállásúvá. Kérném szíves álláspontját, hogy áthidalható-e így a teljes járulékfizetés a kft.-ben! Segítségét tisztelettel köszönöm! Krisztina

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy katás ügyfelünk mezőgazdasági tevékenységet folytat és közben ügyvezető egy kft.-ben. Így kapcsolt vállalkozásnak minősül. A kft. vegyesboltot üzemeltet. Az egyéni vállalkozónak kizárólag az említett kft.-től van bevétele. Zöldséget értékesített, amit önmaga termelt meg a saját földjén saját eszközeivel. Ebben az esetben megdőltnek tekinthető-e a munkaviszony vélelme, vagy a kapcsolt vállalkozás miatt munkaviszonynak fogják minősíteni? Segítségét köszönöm.

Kérdés

Üdvözletem! Az alábbi témában szeretném a segítségüket kérni: Katás alanyi mentes egyéni vállalkozó Közösségen belülre szolgáltatást értékesített. Erről szeptemberben előlegszámlát állított ki. Ezt követően még egy értékesítés történt Közösségen belülre. Közösségi adószámmal december 12-étől rendelkezik. Mi volt/lett volna a helyes számlakiállítás a közösségi adószám nélküli EU-s értékesítések esetében, illetve milyen bevallási kötelezettség terheli szeptember hónapra vonatkozóan? Köszönettel: Barna Dóri

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy méhanyaneveléssel foglalkozó katás egyéni vállalkozó szeretne egy cég számára ügynöki tevékenységet végezni alkalomszerűen. Végezheti-e ezt a tevékenységét megbízási jogviszony keretében? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adva van egy katás egyéni vállalkozó, aki alkalmi bejelentett dolgozót foglalkoztat egyéni vállalkozásában jelenleg, mellette van 36 órát meghaladó munkaviszonya is, így nem főállású katás egyéni vállalkozó. Jelenleg 8 hónapos terhes az egyéni vállalkozó. Két kérdést szeretnék feltenni: az ő esetében hogyan kell kiszámolni az egyszerűsített bejelentésben foglalkoztatható létszámot vagy a napok számát? A másik kérdésem az, hogy a csed igénylésekor és annak folyósítása idejére a munkaviszony szünetelni fog, de mi a helyzet a katás egyéni vállalkozással és az egyszerűsített bejelentett dolgozóval kapcsolatosan? Ha jól tudom, akkor a csedet igénybe vevő anyuka kereső tevékenységet nem folytathat, így szerintem erre az időre talán szüneteltetni kellene az egyéni vállalkozói tevékenységét, melyet a csedet követően újra működtethet. Vagy egyszerűsített foglalkoztatottal – tehát az ő személyes munkavégzése nélkül – mehet tovább a katás egyéni vállalkozása, szüneteltetés nélkül? Ha a csed idejére szüneteltetni kell az egyéni vállalkozását, akkor ebben az esetben ismét kérdésként merül fel az, hogy kell ebben az esetben kiszámolni az egyszerűsített foglalkoztatott létszámot (gondolok itt a megelőző egy évre, elsősorban a csed idejére gondolva), vagy ennek napjait? Válaszát köszönöm!

Kérdés

Barátnőm nyugdíjas egyéni vállalkozó és katás volt, meghalt. Milyen feladataim vannak vállalkozásának lezárására és hova kell bejelentenem a NAV-on kívül, milyen bizonylatokon, hogy halálával megszűnt a vállalkozása? Köszönöm, hogy segítenek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink