65 találat a(z) karantén cimkére

Cikk

Hétfőtől azok az európai uniós és amerikai állampolgárok is karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Angliába, akik nem a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni oltás két dózisát. A brit kormány rendelete alapján az enyhítés azokra vonatkozik, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) által jóváhagyott oltóanyagokban részesültek.

Cikk

Az előírásoknak megfelelően elkülönítésbe vonult Boris Johnson brit miniszterelnök, miután Sajid Javid egészségügyi miniszter koronavírus-szűrési lelete pozitív lett. Johnson londoni hivatalának vasárnapi közlése szerint ugyanebből az okból Rishi Sunak pénzügyminiszter is karanténba vonult.

Cikk

Keddtől, azaz a holnapi naptól Magyarország és Törökország kölcsönösen elismeri az egymás által kiadott védettségi igazolásokat, ami azt jelenti, hogy a beadott oltóanyagtól függetlenül elismerjük az egymás országaiban kiadott oltási, védettségi igazolásokat – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.

Cikk

A kormány döntése értelmében ma éjféltől Magyarország nemzetközi légikikötői ismételten fogadhatnak az Egyesült Királyság területéről induló, személyforgalmi menetrend szerinti, illetve nem menetrendszerű polgári légi járműveket – jelentette be Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese az operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Előlegszámla sztornó

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Új építésű ingatlan – áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink