45 találat a(z) közjegyző cimkére

Varga Mihály: hatpontos javaslatcsomag a pénzügyek könnyítésére Cikk

A gazdaságvédelmi operatív Törzs ülésén ma a pénzügyek intézését könnyítő javaslatokról tárgyaltak. A Bankszövetség és a Pénzügyminisztérium javaslataira építve 6 pontot fogadott el a törzs, ezek mindegyike egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter Facebook oldalán videóban ismertette ezeket.

Vegye át, ha fizetési meghagyást kap! Ezzel még nem ismeri el annak jogosságát Cikk

Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon, de kevesen vitatják a követelés jogosságát, akik pedig elismerik a tartozást, gyakran azt hiszik, ha nem veszik át ezt a hivatalos iratot, akkor megúszhatják a fizetést – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) MTI-hez eljuttatott szerdai közleményéből.

Közjegyzőt panaszoltak be az adatvédelmi hatóságnál Cikk

Egyre szélesebb körben elérhető a joggyakorlat az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletével (2016/679. számú rendelet, GDPR) összefüggésben. Az egyik, 2020. augusztus 8. napján kelt határozatában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egy közjegyzővel szembeni panaszt utasított el. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze.

Közjegyző számlaadat-szolgáltatása Kérdés

Kft.-ben üzletrész átadás Kérdés

Online vásárlás: akkor is visszaküldhető a termék, ha nem tetszik Cikk

Abban az esetben is el lehet állni egy online vásárlástól, ha nem tetszik a termék – hívta fel a figyelmet Böröcz Helga közjegyző ma az M1 aktuális csatornán.

Több esetben kártérítéssel élhet a repülő utasa Cikk

Az utas a légitársasággal szemben kártérítéssel élhet, ha például késik a repülő, törlik a járatot, túlfoglalás történik, vagy ha valaki nem oda kapja a jegyét, ahová foglalt, netán poggyászkár éri – hívta fel a figyelmet Böröcz Helga közjegyző az M1-en.

Lakásbérléskor is érdemes közjegyzőhöz fordulni Cikk

Érdemes közjegyző előtt megkötni a lakásbérleti szerződést is, mert az közvetlenül végrehajtható – figyelmeztetett Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Biztosítotti jogviszony Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség Egyéni vállalkozó közjegyzőt a kb. egyhónapos szabadsága idejére egy máshol munkaviszonyban álló közjegyzőhelyettes kollégája fogja helyettesíteni. Kérdésem a biztosítási jogviszonyra vonatkozik. A helyettesítő kolléga munkahelyén a helyettesítés idejére fizetés nélküli szabadságot kap (ezt engedélyezi a munkahely), a helyettesítésért pedig megbízási díjat kap. A megbízási díj összege a garantált bérminimum összegénél is magasabb. Ebben az esetben ő biztosítottnak minősül. Jól gondolom-e azt, hogy nem köteles az egészségügyi szolgáltatási járulékot megfizetni, hiszen ugyan a munkahelyén fizetés nélküli szabadságon lesz, de lesz megbízási jogviszonya, amellyel biztosítottá válik? Válaszukat megköszönve: Ötletmozaik Könyvelő Kft.

Hátralékok, tartozások – kevesebb a fizetési meghagyás Cikk

A lakosság javuló jövedelmi helyzetét is tükrözi, hogy tavaly a cégek és a magánszemélyek együttesen 15 százalékkal kevesebb fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek az egy évvel korábbinál, együttesen 480 170-et – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-vel.

Áprilistól nőnek egyes közjegyzői díjak Cikk

Újabb halasztás miatt 2019. április 1-jén lép hatályba a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet – derül ki a Magyar Közlöny 2018/189. számából.

Trócsányi: felülvizsgálhatják a közjegyzői törvényt Cikk

Megtörténhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Szegeden.

Elnapolták a közjegyzői díjak emelését Cikk

Nem lép hatályba október 1-jén a közjegyzői díjszabásról szóló IM rendelet, derül ki a Magyar Közlöny 2018/147. számában kihirdetett 27/2018. IM rendeletből.

Drasztikusan emelkednek egyes közjegyzői díjak Cikk

Október elsejétől emelkednek a közjegyzői eljárások díjtételei, a hiteles másolatért, jognyilatkozat készítéséért vagy a végrendeletért az eddigi díj nagyjából dupláját kell fizetni – írja a Népszava.

Egyezségkötés bírósági eljárás nélkül: ezek a feltételei Cikk

Január 1-jétől polgári ügyekben már közjegyző előtt, bírósági eljárás nélkül is köthető egyezség. Ha vita van a felek között, de meg akarnak egyezni, nem kell bírósághoz fordulniuk, mert a közjegyző előtt kötött egyezség ugyanolyan hatályú lesz, mint ha bírósági ítéletben mondták volna ki, ráadásul a közjegyző által jóváhagyott egyezséget be nem tartó féllel szemben közvetlen végrehajtásnak lehet helye. A részletekről Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét kérdezte a Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink