• Névtelen kérdező
Hozzászólások 0

Végszámla kiállítása szerződés felmondása után

Építőipari kft. kivitelezési munkák elvégzésére kötött szerződést, melyben 25–50–75 százalékos teljesítésnél részszámla-kiállítást határoztak meg. A megbízó díjbekérő alapján több esetben is fizetett, melyről a pénz bankszámlán történő jóváírásakor előlegszámla került kiállításra. A megbízó egy idő után nem volt hajlandó fizetni és felbontotta a szerződést. Társaságunk ekkor kérte a megbízót, hogy műszaki szakértővel az elvégzett munka értékét és a készültségi fokot állapítsák meg. Ezt a megbízó elutasította, ezért nemperes eljárásban a közjegyző által kijelölt műszaki szakértő felmérte a készültségi fokot, melyet 74 százalékban határozott meg. Ezt természetesen vitatja a megbízó és a készültségi fokot 40 százalékban határozta meg a szerződés megszűnését követő fél év elteltével. A megbízó erről teljesítésigazolást állított ki, amelyről szeretne részszámlát kiállítatni, melytől társaságunk elzárkózott, arra tekintettel, hogy véleményünk szerint a szerződés felmondását követően kizárólag végszámla állítható ki, és a 40 százalékos készültség a korábbi szerződés részszámla kiállítására vonatkozó előírásainak sem felel meg, ráadásul nem egyezik meg a független szakértő által meghatározott készültségi fokkal sem. Kérdésünk, hogy kötelező-e részszámlát kiállítani a 40 százalékos készültségi fokról és a fennmaradó 34 százalékról kiállítani a végszámlát, vagy helyesen jártunk el, amikor ragaszkodunk ahhoz, hogy részszámlát már nem, de a szakértő által megállapított készültség alapján végszámlát állítunk ki.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5