109 találat a(z) közösségi beszerzés cimkére

Áfatörvény 87. § Kérdés

Élve az áfatörvény 224. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, ügyfelem lemondott a különbözeti adózás alkalmazásáról. Ügyfelem használtautó-kereskedő, és a 87. § alapján mentesen kívánja értékesíteni a személygépkocsikat. Ebből fakadóan felmerült néhány kérdés, melyben a segítségüket kérném: 1. Közösségből, közösségi adóalanytól, használt személygépkocsit különbözeti áfásan veszi meg, majd tovább értékesíti a 87. § alapján mentesen. Helyesen jár-e el? 2.,A közösségi partnertől a beszerzéshez kapcsolódóan kap két másik számlát is mint közösségi szolgáltatás a szállításról, és egyéb költségekről. Ebben az esetben a közösségi szolgáltatást feltüntetem az áfabevallásban. Kérdésem az, hogy mivel személygépkocsihoz kötődik a szolgáltatás, így az áfa felét levonhatom-e? 3. Ha ehhez a kocsihoz javítást vesz igénybe Magyarországon, akkor levonható-e a javítás áfájának a fele? 4. Ugyanez a kereskedő különbözeti áfával vesz tehergépjárművet továbbértékesítési céllal. A tehergépjármű beszerzésével kapcsolatban az áfatörvény 124. §-a nem fogalmaz meg tételes adólevonási tilalmat, így annak belföldi értékesítésénél az áfatörvény 87. § b), vagy c) pontja nem lehet irányadó Így a tehergépjárművet áfásan kell értékesítenie? 5. Közösségből, közösségi adóalanytól vásárol teherautót különbözeti áfásan. Itt sem alkalmazható a 87. § mentességi szabálya. Így ezt is áfásan kell értékesítenie? A beszerzéshez kapcsolódó közösségi szolgáltatások áfája levonható-e? Köszönettel: Balázsi Anikó

Közösségi beszerzés? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Áfás – közösségi adószámmal rendelkező társaság – használt tehergépkocsit vásárol másik tagállambeli adóalanytól. A vásárlási számlán, látszik, hogy az értékesítő különbözet szerinti adózást választott. Kérdésem az, hogy kell-e ezt az ügyletet szerepeltetni az áfabevallásban, illetve az összesítő jelentésben? A számlán szerepel mindkét fél közösségi adószáma is. Köszönöm válaszát!

Skontó közösségi beszerzésnél Kérdés

Tisztelt Szakértő! Osztrák partnerünk úgy állítja ki a számlát, hogy az áruk végösszegéből levonja a 3%-os skontó értékét, és azt kéri átutalni. Hogyan járok el helyesen a számla lekönyvelésénél: a skontó nélküli összeget könyvelem árubeszerzésként (és ezt az adatot szerepeltetem az A60-as bevallásban), a skontó összegét pedig pénzügyi műveletek bevételeként számolom el? Köszönöm!

Alanyi adómentes adózó áfafizetési kötelezettsége közösségi termékbeszerzéskor Cikk

Számos esetben tapasztalta a NAV az ellenőrzései során, hogy az általános forgalmi adóban alanyi adómentességet választó adóalanyok figyelmét elkerüli, hogy egyes esetekben őket is áfafizetési kötelezettség terheli függetlenül attól, hogy az alanyi adómentes értékhatárt (12 millió forint) nem lépték át – írja honlapján az adóhatóság.

EU-s használt cikk beszerzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hangszerjavító, közösségi adószámmal rendelkező kft. EU-s tagországból, magánszemélytől, adásvételi szerződéssel nagy értékű felújítandó hangszert vásárolt. Javítás után haszonnal, már számlával továbbadja EU-s tagországba zenekarnak. Kell-e vizsgálni, hogy a magánszemély eladó az esetleges közterheket országában megfizette-e, elszámolható-e költségként a szerződésben szereplő többmilliós költség, illetve van-e áfa- stb. vonzata a beszerzésnek?

Közösségi termékbeszerzés magyar közösségi adószámmal Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar közösségi adószámmal rendelkező adóalany Luxemburgból interneten vásárolt terméket. A számlán a szállító címe alatt magyar közösségi adószám szerepel. A NAV nyilvántartásában ehhez az adószámhoz tartozó adóalany megegyezik a számlán feltüntetett szállítóval. Kérdésem, hogy ez esetben kell-e A60-as nyomtatványt küldeni a NAV-nak, illetve az áfabevallás mely soraiban kell megjeleníteni? Előre is köszönöm válaszát!

Közösségi beszerzés – A60 Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk Olaszországból szerez be termékeket, a környezetvédelmi termékdíjjal növelt összegre számítjuk ki a közösségi beszerzés után fizetendő/levonható áfát, és így is szerepeltetjük az áfabevallás megfelelő soraiban. (A környezetvédelmi termékdíjat negyedévente valljuk, fizetjük, Intrastatot is küldjük.) Az A60-as nyomtatványon is így szerepeltetjük a környezetvédelmi termékdíjjal megnövelt értékben a partnerenkénti beszerzéseket. Így viszont (gondolom) nem egyezik a külföldi partner adatszolgáltatása társaságunk A60-as adatszolgáltatásával. Megfelelően nyújtja be így társaságunk az A60-as adatszolgáltatást és az áfabevallást? Köszönettel

Közösségi beszerzés Kérdés

Közösségi adószámmal rendelkező magyarországi illetékességű cég közösségen belüli termékbeszerzésről, illetve szolgáltatás igénybevételéről a közösségi partnertől áfát tartalmazó (7, illetve 20%) számlát kap. Mi a helyes módja az áfabevallásnak? Helyesbíteni kell a számlákat? Előre is köszönöm a választ!

Saját személygépkocsi áfája Kérdés

Importőrtől vásárolunk közösségi termékbeszerzés keretében személyautót, amelyet kizárólag a cégben ügyintézésre használunk. Az autó a tárgyi eszközök között van nyilvántartva, értékcsökkenést számolunk utána. Féléves kora után értékesítjük. Kérem, fejtsék ki, hogy az autó életútja alatt, a hozzá kapcsolódó költségekre is gondolva, hogyan járjunk el az áfát illetően.

Csereautó áfája Kérdés

Importőrtől vásárolunk közösségi termékbeszerzés keretében személyautót azzal a céllal, hogy azokat a potenciális vásárlók ki tudják próbálni, úgynevezett tesztvezetésekre vannak fenntartva. Ha az ügyfél igényel csereautót addig, amíg a behozott autóját szervizelik, akkor bérbe is tudjuk adni a teszautót, akár pár órára, vagy pár napra. Saját használat is előfordul, kisebb ügyintézések, vagy a másik telephelyen való ügyek intézése kapcsán. Az autó a tárgyi eszközök között van nyilvántartva, értékcsökkenést számolunk utána. Ezeket az autókat is 1-2 év múlva értékesítjük, átvezetjük a készletek közé. Kérem, fejtsék ki, hogy az autó életútja alatt, a hozzá kapcsolódó költségekre is gondolva, hogyan járjunk el az áfát illetően.

Tesztautó áfája Kérdés

Importőrtől vásárolunk közösségi termékbeszerzés keretében személyautókat, amelyeket kizárólag tesztvezetésre használunk, majd féléves koruk után értékesítjük az autókat. Kérem, fejtsék ki, hogy az ügylet egész folyamata alatt hogyan járjunk el az áfát illetően.

Közösségi beszerzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közösségi adóalanytól terméket szerzünk be. A közösségi adóalany állítja, hogy van közösségi adószáma, azonban az adatbázis azt érvénytelennek hozza ki. A számlára ráírta, hogy adómentes közösségi értékesítés. Kérdésem, hogy kezelhetem-e az ügyletet úgy mint közösségi beszerzés? A fizetendő áfát megállapítom, és levonásba is helyezhetem? Függetlenül attól, hogy nem tudok megbizonyosodni arról, hogy érvényes-e az uniós adószáma?

Használt gépkocsi beszerzése Belgiumból Kérdés

Tisztelt Szakértők! Ügyfelünk Belgiumból használt gépjárműveket vásárol árverési oldalon keresztül. A számlákon a következő szöveg kerül feltüntetésre."Áfamentes mint három fél közötti tranzakció Fordított adózás a 2006/112/EK ÁFA -irányelv 141. 197. cikke alapján. ( EU wording: reverse charge = fordított adózás). Ez a használt árukra vonatkozik. " Nem egyértelmű számunkra, hogy ez a különbözeti áfára vonatkozna, a bevallásban mint közösségi beszerzés fizetendő és levonható áfát szerepeltetünk. Ügyfelünk magyarországi értékesítés tekintetében bejelentkezett a különbözeti adózás alá, használt személygépkocsi tekintetében az értékesítés áfamentesen kerül számlázásra. Kérdés helyesen járunk e el? Válaszukat előre is köszönjük.

Közösségi beszerzés adószám nélkül Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem szíves segítségét. Magyar konyhafelszerelési nagykereskedő értékesít közösségen belüli adóalanynak. A közösségen belül adóalanynak, viszont nincs közösségi adószáma a VIES rendszer szerint. Adhatja-e a magyar kereskedő adómentesen az árut, ha az 100 százalék, hogy elhagyja az országot? Nyilván arról nincs lehetősége meggyőződni, hogy az áfát a célországban megfizetik-e. Vagy mindenképp 27 százalék áfával kell adnia az árut, mivel a vevőnek nincs közösségi adószáma, és az majd visszaigényli az áfát? Mi lenne a helyes megoldás a fenti helyzetre? Válaszát előre is köszönöm.

Vámeljárást követő áfa Kérdés

Amennyiben egy gazdasági társaság harmadik országból Magyarországra behozni szándékozott termék vámeljárását Szlovéniában végzi, a behozatalt követően általános forgalmi adó szempontból hogyan kell kezelni az ügyletet? Amennyiben az alábbi állítás helyes, milyen bizonylat alapján kell szerepeltetni a közösségi összesítő jelentésben? A vámjogi szabad forgalomba helyezést követően Magyarországra érkező terméket a Közösségen belüli termékbeszerzés szabályai szerint kell az adóbevallásban és az összesítő jelentésben szerepeltetni, azaz annak nettó értékét és fizetendő adóját a 65-ös bevallás 12-14. soraiban kell szerepeltetni, és a bevallott fizetendő adó, számla birtokában levonásba is helyezhető, amennyiben a beszerzés adóköteles tevékenységet szolgál. A levonható adó alapját és az adó összegét a 65-ös bevallás 69. sorában kell szerepeltetni. A közösségi beszerzéssel kapcsolatos adatokat a A60-as összesítő jelentés 02 lapján is szerepeltetni kell. Segítségüket előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó, nonprofit kft.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Követelés engedményezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személygépkocsi-behozatal

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink