154 találat a(z) internet cimkére

Számlázóprogram adatszolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két kérdésem lenne a 2017. július 1-jétől kötelezően hatályba lépő számlázóprogramon keresztül nyújtott adatszolgáltatással kapcsolatban. Minden számlát, aminek áfatartalma eléri a 100 000 forintot, a NAV felé meg kell küldeni. Ügyfelünk ilyen programokat is forgalmaz, és a programozó szeretné tudni, hogy készül-e, esetleg már elkészült-e, ha igen, hol érhető el úgynevezett programozási útmutató, dokumentáció, amivel a programot a megfelelő módon lehetne fejleszteni. Hasonlót adtak ki, a "NAV adat exportáló funkció" fejlesztéshez is. A másik ehhez kapcsolódó kérdésem az lenne, hogy az az adózó hogyan tehet eleget az adatszolgáltatásnak, aki elektronikus számlát állít ki ugyan, de nincs internet, de még térerő sem. Például egyik ügyfelünknél, egy homokbányára gondolok. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel: Bánka József

Internet-hozzáférés, számítógép-juttatás a dolgozóknak adómentesen Cikk

Egyre több munkahely, munkakör megkívánja a foglalkoztatottak házon kívüli, munkaidőn túli elérhetőségét, akár otthoni munkavégzését, amelynek legkorszerűbb módja az interneten keresztül történő kommunikáció. Milyen adózási következményekkel jár, ha a cég költségtérítést fizet, vagy a saját költségének terhére biztosít internet-hozzáférést, számítógép-használatot?

Internet hozzájárulás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelünk jelezte, hogy néhány munkavállalójának hozzájárulást fizetne internet előfizetéséhez (max. 5000 forint összegben), mivel munkakörük megkívánja az esetleges munkaidőn túli otthoni elérhetőséget is, illetve van olyan munkavállaló, aki készenléti feladatokat is ellát. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy milyen adózással adható ilyen juttatás a munkavállalónak, milyen járulékfizetési kötelezettség keletkezik ebben az esetben? Válaszát előre is köszönöm!

Brüsszel fúrja a magyar áfacsökkentést Cikk

Brüsszel megtámadta Magyarország áfacsökkentési szándékát az internet-előfizetések tekintetében - mondta Tuzson Bence államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, amelyet Deutsch Tamás miniszterelnöki biztossal tartott közösen, olvasható a kormány honlapján.

Itt 27-ről 18 százalékra esik az áfa Cikk

Az internet áfacsökkentésének célja, hogy minél több embernek lehetősége legyen internet-előfizetésre és az európai átlag fölé emelkedjen a internetelterjedtség - jelentette ki a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Maga Orbán ígér újabb áfacsökkentést Cikk

A GDP adatok függvényében 2018 januárjától 5 százalékra csökkenhet az internet áfája, ami komoly támogatást jelentene az iparágnak – mondta Orbán Viktor a Műegyetemen tartott, a Jövő autói című konferencián csütörtökön.

Interneten árulta a gyári csomagolása ellenére hamis portékát Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és adóellenőrei magánlakásán foglalták le egy internetes kereskedő 300 ezer forintos hamisított árukészletét. Adószám nélkül végzett adóköteles tevékenység, valamint iparvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás a kereskedő ellen, aki ezen felül még többszázezer forintos pénzbírságra is számíthat.

Spórolhatunk az interneten Cikk

Az internethasználat áfájának csökkentése 13-15 milliárdos megtakarítást jelent a polgároknak – közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Interneten vásárol? Figyeljen a jogaira! Cikk

Az internetes vásárlás még mindig sok bosszúságot okoz a fogyasztóknak, a problémák megoldásában az online vitarendezési eljárás és az uniós békéltető honlap segíthet.

Nem mind arany ami fénylik − lebukott az internetes kereskedő Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított.

Jobban korlátozzák az internetet – fokozzák a korrupció elleni harcot Kínában Cikk

Súlyos büntetéssel fenyegette meg szombaton azokat a hivatalnokokat, vezetőket és pártkádereket a kínai kormányfő, akik a jövőben fegyelemsértést követnek el, vagyis korrupcióba keverednek – jelentette az MTI.

Áfatörvény 58. § Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk internet-, illetve telefonszolgáltatással foglalkozik. A havi díjaknál előreszámlázást alkalmazunk, mégpedig úgy, hogy például a február havi díjról január elején állítjuk ki a számlát, és az esedékesség időpontja is januári. (Szerződés szerint az esedékesség a számlakiállításhoz van kötve.) A kérdésem az lenne, amennyiben a telefon forgalmi díjakat is ezen a számlán állítjuk ki, hogyan járunk el helyesen a teljesítés dátumával kapcsolatban, mivel a forgalmi díjak utólag esedékesek? (A példánál maradva, január hónapban kiállított februári havi díjnál a decemberi forgalmi díjakat számlázzuk.) Megtehetjük-e ezt egy számlán, amennyiben igen, melyik paragrafus vonatkozik erre? Köszönettel.

Csökkenne az internet áfája? Cikk

Az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról volt szó azon a pénteki budapesti szakmai workshopon, amelyet az internetről szóló nemzeti konzultáció titkársága Hozzáférhető és megfizethető internetet mindenkinek címmel rendezett. Az esemény után Deutsch Tamás megerősítette, hogy november közepére a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően elkészül az az előterjesztés, amely a kormánynak konkrét döntéseket javasol az internet magyarországi helyzetének alakítására.

Csökkenhet az internet áfája? Cikk

Az internethasználat áfájának 27 százalékról 18 százalékra történő csökkentésére tervez javaslatot tenni egyebek közt Deutsch Tamás az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján.

Internetes nyereményjáték Kérdés

Üdvözlöm! Egy internetes portál nyereményjátékot szervez. A nyeremények között vannak könyvek és magánszemélyek által felajánlott tárgyak is. Az ajándékok utáni adófizetési kötelezettség a kérdés. Hogyan és ki fizet adót a magánszemély által felajánlott tárgyak után (könyv, bögre, játék stb.)? A cég által biztosított nyeremények minden esetben könyvek. Ezeket a könyveket 50 százalékos áron szerzi be (a könyvre rányomtatott forgalmi érték 50 százalékán). Melyik összeg után kell az adót megfizetni (a forgalmi, vagy a beszerzési)? Köszönettel: SzE

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Fejlesztési tartalék feloldása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink