99 találat a(z) idegenforgalmi adó cimkére

Cikk

Az idegenforgalmi adó sajátos helyet foglal el a helyi adók között, hiszen ezt az adót nem az a személy fizeti meg az önkormányzati adóhatóság felé, akit az ténylegesen terhel. Az összeget ugyan a szolgáltatást igénybe vevő, így végső soron a fogyasztó fizeti, de az adó beszedése és elszámolása a szállást szolgáltató feladata.

Cikk

A nyár közeledtével szaporodik azoknak a magánszemélyeknek a száma, akik a pihenni vágyóknak szálláshely-szolgáltatást nyújtanak. A mostani írásban ennek általános feltételeit nézzük át, tekintettel a koronavírus-járvány miatt hozott védelmi intézkedésekre vonatkozó szabályokra is.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az idegenforgalmi adó év végéig történő felfüggesztésével kapcsolatban merült fel kérdés: Palkovics László miniszter úr elmondta, de rendeletben nem találtam kihirdetve az idegenforgalmi adó felfüggesztését év végéig, ezért bizonytalan, hogyan járjunk el helyesen az alábbi esetben: külföldi vendég szállt meg magyar panzióban március elején. A vendég a koronavírus miatt Magyarországon ragadt, ugyanis április 29-ei dátummal kapott repülőjegyet. A vendég eddig a panzió lakója. Kérdés, hogy erre az időszakra kell-e számlázni és fizetni az idegenforgalmi adót? Segítségüket előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink