54 találat a(z) gyümölcs cimkére

Cikk

A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az élelmiszerek ára drasztikusan nőtt, az idényáras zöldség-gyümölcs átlagosan 17,7 százalékkal drágult.

Cikk

Tudta, hogy évente mintegy 6 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt dobunk ki fejenként, sokszor csupán esztétikai okokból? Ezen a felesleges pazarláson szeretne csökkenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) napokban indult új, szemléletformáló kampánya, a „Vegyél számba!”.

Cikk

Megjelent az a Nagy István agrárminiszter által 2019. március 13-án bejelentett, 500 millió forint keretösszegű új támogatási rendelet, amely alapján a zöldség (beleértve a fűszerpaprikát is), gyümölcs, valamint gyógy- és fűszernövény alapanyagból, forró levegővel, mesterségesen szárított, illetve aszalt termény-előállítók fűtési költségeik után támogatást igényelhetnek, olvasható az agrártárca honlapján.

Cikk

25 hazai hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát vette górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az ellenőrzések során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak az alma- és burgonyatermékekre. A mintegy 300 vizsgált tételből összesen 15-tel szemben merült fel kifogás, ami főként az ömlesztve kínált árucikkek gondatlan kezeléséből, illetve a hiányos jelölésekből adódott. A kiszabott bírság mintegy 390 ezer forint.

Cikk

Novemberben átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, októberhez viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Január-novemberben átlagosan 2,8 százalékkal nőtt az infláció az előző év első tizenegy hónapjához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az előző havival megegyező, 2,6 százalékos volt.

Cikk

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; augusztushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 21,2 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek súlya számottevő a lakossági fogyasztásban, így ez jelentősen közrejátszott az infláció emelkedésében.

Cikk

Importvámokat vezetett be Kína bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai importvámokra, ezek hétfőtől hatályosak is – jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.

Cikk

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) szerint alapvető fontosságú importtermékek jelentős drágulásához vezethet, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének napjáig nem tud kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni azzal a többtucatnyi külső partnergazdasággal, amelyekkel az Európai Unió teljes jogú tagjaként – jelenleg vámmentesen vagy nagyon alacsony vámokkal – kereskedik.

Cikk

A Mura térségében a volt szőlőterületek, zártkerti ingatlanok egyik újrahasznosítási lehetőségét kínálja a kivitermesztés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura Program miniszteri biztosa szombaton Becsehelyen.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink