11408 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Az Európai Bizottság feltételek előírása mellett járult hozzá, hogy a Facebook-ot is üzemeltető Meta irányítást szerezzen a Kustomer, egy feltörekvő ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvercég felett. Amagyar piacokat is érintő tranzakció versenyhatásainak értékelésében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is közreműködött, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

A kisadózók tételes adójának (kata) alanyai 2022. február 25-éig kötelesek elkészíteni és benyújtani a 2021. évi kisadózói bevételükkel kapcsolatos bevallást. Az a kisadózó azonban, akinek tavaly év közben szűnt meg a kataalanyisága, a megszűnés napjától számított 30 napon belül volt köteles a bevallást elkészíteni.

Cikk

Képernyő előtti munkavégzéshez a munkáltató köteles éleslátást biztosító szemüveggel ellátni a dolgozót. Sokszor azonban ez nem csak az alapvetően szükséges szemüvegkeretet és -lencsét takarja, hiszen egy nagyobb dioptriánál szükség lehet vékonyításra, a védelemhez bevonatokra stb. Miként tudja elszámolni a cég a számlán levő összeget, ha az nem csak a minimálisan előírt tételeket takarja? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Cikk

Olvasónk rendőrségi állományából szolgálati nyugdíjba ment 5 év korkedvezmény-jogosultságot is megállapítva. 2012-ben szolgálati járadékossá vált, később főállásban is dolgozott, majd ismét járadékos lett. 60. életéve betöltésekor érvényesíteni szerette volna az 5 év korkedvezményt, hogy öregségi nyugdíjba mehessen. Miért nem lehetséges még ez? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.

Cikk

Jogrendszerünkben fontos szerepet töltenek be az igazságügyi szakértők, azon belül is az igazságügyi adószakértők, a magyar jogrendszer és igazságszolgáltatás egyre aktívabban alkalmazza a szakértői bizonyítás intézményét. Cikkünkben az igazságügyi adószakértők tevékenységét, jogrendszerünkben való szerepét és a magánszakértői véleménnyel történő bizonyítást tekintjük át, következő cikkünkben pedig majd gyakorlati példákon keresztül szemléltetjük a magánszakértői vélemények jelentőségét.

Cikk

Váratlan politikai döntések, vagy régiós (például fegyveres) konfliktusok szinte mindig hatással vannak a devizák árfolyamaira. Azok a vállalatok, akik külföldről szerzik be áruikat, vagy külföldi devizában számláznak, ilyenkor nagyobb kockázattal szembesülnek, érdemes tehát ezen kiugró események hatása ellen védekezniük. Az árfolyamkockázat minimalizálása érdekében felépített stratégiák mára a vállalati pénzügyesek egyik legfontosabb feladatává vált – írja sajtóközleményében az iBanFirst.

Cikk

Az MNB a továbbiakban nem tartja szükségesnek a biztosítók osztalékfizetési korlátjának fenntartását – derül ki a jegybank honlapjáról. Az osztalékok mértékénél viszont figyelembe kell venni a jegybank volatilitási tőkepuffer fenntartására vonatkozó ajánlását, s a változó hozamkörnyezetnek a tőkére gyakorolt hatását is – közölte az MNB friss vezetői körlevelében. A korlátozások feloldása a részvény-visszavásárlási és a nagy összegű változó javadalmazási célú kifizetésekre is vonatkozik.

Cikk

Az utóbbi hónapokban számos külföldi művész lépett fel Magyarországon, melynek következtében a művésszel szerződő társaságnak fontos foglalkoznia az adókötelezettség vizsgálatával. A művészek tevékenykedhetnek saját cégük, vagy vállalkozásuk által kötött szerződés alapján, de magánszemélyként is. Cikksorozatunk első részében ez utóbbit, azaz egy magyar céggel kötött, megbízási szerződés alapján díjazásban részesülő, külföldi állampolgársággal rendelkező magánszemély, Magyarországon végzett tevékenységével összefüggő adó- és járulékszabályokat ismertetjük.

Cikk

A várt csökkenés helyett újabb rekordra gyorsult januárban az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált előzetes adatokon alapuló jelentése szerint; a maginfláció viszont három hónapja a legalacsonyabb lett.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink