Péntektől árcsökkenés a benzinkutakon Cikk
Tovább csökkennek pénteken a hazai üzemanyagárak – olvasható a holtankoljak.hu portálon.
Tovább csökkennek pénteken a hazai üzemanyagárak – olvasható a holtankoljak.hu portálon.
2023. július 1-jétől hatályos fémkereskedelmi szabályok kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz mint fémkereskedelmi hatósághoz számos kérdés érkezett, melyek a jogalkotóval történt előzetes egyeztetések alapján az alábbiak szerint válaszolhatóak meg, s egyben iránymutatásul szolgálnak a gazdasági szereplők számára – írja honlapján a NAV.
2023. március közepén találkozhattunk azzal a hírrel, miszerint Oroszország felmondja a barátságtalan országokkal érvényben lévő kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezményeket. Ez a bejelentés 2023. augusztus 8-ától érinti a Magyarországgal kötött egyezményt is.
Friss információs füzetet bocsátott ki a NAV a gazdálkodó szervezeteknek – egyéni vállalkozóknak, jogi személyeknek, egyéb gazdálkodó szervezeteknek – engedélyezhető fizetési kedvezményekről A gazdálkodók például adójukra, pótlékaikra, bírságaikra kérhetnek halasztást, részletfizetést, mérséklést, illetve elengedést, összefoglaló néven fizetési kedvezményt
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Világszerte visszaestek a tőzsdei bevezetések (IPO), miközben a befektetők számára a kiemelkedő növekedésnél fontosabbá vált a vállalatok stabilitása és értékteremtő képessége – mutat rá az EY legfrissebb jelentése. A harmadik negyedévben már javult a részvénykibocsátásokat követő árfolyamok teljesítménye, ami az IPO-piac fellendülését vetíti előre.
A mesterséges intelligenciával ellátott megoldások egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági versenyben is. Akad azonban számtalan kihívás, melyet mindenképp kezelni kell, továbbá újszerű üzleti és jogi kockázatok is felmerülnek, melyek mérséklése többletfeladatot ró a fejlesztő és adaptáló szervezetek nyakába. Ráadásul a technológiai fejlettség elérte azt a szintet, hogy most már szükséges elgondolkodni azon, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló szabályokat felül kell-e vizsgálni – írja sajtóközleményében a Deloitte Magyarország.
Augusztus végére a háztartások 11 942 milliárd forintnyi állampapír-állománnyal rendelkeztek – közölte szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Gyengült a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az egyes adójogszabályok számos, kedvezőbb adózási formára vonatkozó választási lehetőséget biztosítanak az adózók számára, azonban az egyes adózási opciók választásának bejelentése sok esetben jogvesztő határidőhöz kötött. Jelen cikkünkben összegyűjtöttünk néhány fontos, az év végéig még kérelmezhető lehetőséget, amelyek bejelentési határidejének elmulasztása az egyes adózási opciók választási lehetőségéről történő lemaradást vonja maga után.
Szeptemberben 6,9 százalékra csökkent az éves infláció Csehországban az augusztusi 8,5 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában, tájékoztatott az MTI.
A rezsivédelem és a honvédelmi kiadások súlyos terheit emlegeti a Pénzügyminisztérium amiatt, hogy a kormány kénytelen volt jelentősen növelni az idei hiánycélt, miközben éppen a két védelmi alapon spórolhat a büdzsé jelentős mértékben. Ennek fő oka, hogy a vállalatok és az önkormányzatok rezsitámogatását igen szűken mérték. A hiány elszállásának fő okát ugyanakkor a bevételi oldalon érdemes keresni: az elvárthoz képest döbbenetesen kevés áfabevétel folyik be a költségvetésbe – írja a 24.hu.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől