11727 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

2025. október 10-éig véleményezhető a Nemzetgazdasági Minisztérium 2025. október 2-án társadalmi egyeztetésre bocsátott, az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslata, mely a kormány hatásvizsgálata szerint a költségvetésre 6 milliárd forintos hatást gyakorolhat.

Cikk

Idén ősszel két adócsomag várható a kormány részéről – jelentette be egy csütörtök délutáni háttérbeszélgetésen Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára, aki csütörtökön mutatta be a csomag első részét. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a kormány készül a vállalkozásokat érintő adócsökkentési csomaggal is, amely tartalmazhatja a már belengetett szocho-csökkentést, erről november elején dönthet a kabinet, írja a portfolio.hu.

Cikk

Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Cikk

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Cikk

2030. július 1-jétől a határon átnyúló B2B ügyletekre kötelező lesz az e-számlázás és a közel valós idejű adatküldés, az ennek megfelelő uniós adatsémával és csereprotokollal. A ViDA nem csupán „még egy IT-projekt”, hanem a számlázás és az áfabevallás összeolvasztása strukturált üzenet szinten. Aki időben elkezdi az átállást, annak 2030-ra nem lesz „nagy ugrás”, csak egy kapcsolóátállítás a határon átnyúló forgalomnál. Aki kivár, annak pár év alatt kell egyszerre szabványt, folyamatot, rendszert és szervezetet cserélni.

Cikk

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban. Első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra az új szabályozásba, azaz most kizárólag a megyei jogú városokat, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatokat érinti. A kör 2027. január 1-jétől a városi önkormányzatokkal bővül tovább, végül 2028. január 1-jétől már az összes települési önkormányzat érintett lesz az új modellben. A szolgáltatás díj- és jutalékmentes – olvasható a Magyar Államkincstár (MÁK) közleményében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Büfé üzemeltetése

Bunna Erika

adótanácsadó

Céges kártyával éttermi fogyasztás – számla hiánya

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Építményadó

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink