179 találat a(z) fogyasztóvédelem cimkére

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indít az edzőtermeket üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek (ÁSZF) fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzésére. A vizsgálat célja annak feltárása, hogy az edzőtermek szerződési feltételei tartalmaznak-e olyan kikötéseket, amelyek indokolatlan hátrányt okozhatnak a fogyasztóknak vagy sérthetik a felek közötti szerződéses egyensúlyt – hívja fel a figyelmet honlapján az NKFH.

Cikk

A digitális és nyomtatott sajtótermékeket előfizetéses rendszerben értékesítő lapkiadókat és tartalomszolgáltatókat is érinti a június 19-én hatályba lépő új uniós fogyasztóvédelmi szabályozás, amely szerint a vállalatoknak könnyen elérhető elállási funkciót, úgynevezett „elállási gombot” kell biztosítaniuk fogyasztóik számára – hívta fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE).

Cikk

Országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.

Cikk

A Coca-Cola után a Nestlé is vállalásokkal élt a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) irányába. A Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vezetett közös európai fellépés a cégek műanyag palackjain megjelenő újrahasznosíthatósági megjelölésekre irányult. A fellépés eredményeként a jövőben mindkét globális élelmiszeripari vállalkozás átláthatóbb és pontosabban megfogalmazott üzeneteket alkalmaz termékeinek címkéin, illetve kereskedelmi kommunikációjában – írja honlapján a GVH.

Cikk

Fogyasztói jogokat kapnak a mikro-, kis- és középvállalkozások több jogszabály módosításának köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Márciustól a kötelező jótállás alá eső fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályok is kiterjednek az érintett cégekre, ami számos új kötelezettséget ró a kiskereskedőkre.

Cikk

Milumil és Milupa anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza a DANONE Magyarország Kft. mikrobiológiai nem megfelelőség miatt, a termékek egyik összetevőjében cereulid toxint mutattak ki – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Egy sportszer-kereskedelmi lánc arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével a tavalyi évben is folyamatosan vizsgálta a gyermekek védelmére vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok betartását. Míg az alkoholtartalmú italokkal történő kiszolgálás tilalmának megsértése miatt 362 millió forint bírság kiszabására került sor, addig a reklámszabályok és a kereskedelmi előírások megsértése miatt 20 millió forint bírságot róttak ki a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai. A vizsgálatok 2026-ban is folyamatosak – olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára. Az akkreditált laboratóriumi ellenőrzések eredményei alapján indokolt esetben sor kerül a veszélyes termékek forgalomból történő kivonására, olvasható az NKFH oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tombola árusítása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Árfolyam devizaszámlák közötti könyvelés esetén

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kötelezettség rendezése örökösökkel hiányos hagyatéki végzéssel

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink