24 találat a(z) feketegazdaság cimkére

Cikk

A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal - olvasható a NAV válasza honlapján a volt alkalmazottja, Horváth András által megfogalmazott vádakra.

Cikk

A szakértők valóban dolgoznak a gazdaság kifehérítését célzó intézkedéseken, ezekről szerdán a kormány is konzultált, de döntést egyelőre nem hozott a kabinet - erősítette meg Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI értesülését. Tállai András (Fidesz) sajtótájékoztatón reagált; mint mondta, a kormány a feketegazdaság elleni küzdelem címén a vállalkozásokat üldözni.

Cikk

Új szerepkörben mutatkoztak be Magyarország négy legnagyobb adótanácsadó cégének szakértői. Ezúttal nem elégedtek meg azzal, hogy ügyfeleiket a meglévő adóelőírások közti eligazodásban, illetve az adómegtakarításban segítsék. A versenyképesség javítását, a foglalkoztatás bővítését és a feketegazdaság visszaszorítását remélik. A HVG cikkét olvashatják.

Cikk

A Csillagszóró hadművelet sikere nyomán közös cselekvési programot dolgoz ki és összehangoltan lép fel a feketegazdaság ellen nyolc állami szervezet - az APEH, az ÁNTSZ, az FVM élelmiszerláncot ellenőrző hatóságai, a vámhatóság és az ORFK -, amelyek képviselői az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írták alá.

Cikk

A feketegazdaság fehérítése érdekében tett intézkedések következtében feltárt adókülönbözet 2007 első félévében 101 milliárd forint volt, szemben a 2006. év egészében feltárt 90 milliárd forinttal - közölte kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány részére készített, a feketegazdaság visszaszorításáról szóló jelentésének keretében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink