107 találat a(z) egyetemista cimkére
Gyakorlati képzés szervezése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egyik cégem gyakorlati képzés keretében (ez az egyetemtől kapott dokumentum pontos megnevezése) foglalkoztatna egy végzős egyetemistát. Sajnos ezzel kapcsolatban több információt kaptunk és nem tudjuk eldönteni, hogy melyik a helyes út. Ebben az esetben szükséges-e hallgatói munkaszerződést kötni a gyakornokkal és be kell-e jelentenünk a NAV felé? Erre az esetre is vonatkoznak a biztosításra, juttatási szabályzatra vonatkozó előrások (vagy ez csak arra az esetre vonatkozik, ha tanulószerződést és nem hallgatói munkaszerződést kötünk)? Illetve számfejteni szükséges-e az egyetemistának? Ha igen, akkor milyen összeg után (minimálbér 15-20-30 százaléka), és járulékokat szükséges vonni? Köszönettel: Kriszti
Gyakorlati képzés egyetemen
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Ügyfelünk (kft.) egyetemista hallgatónak szeretne gyakorlati helyet biztosítani. A hozott iratanyagban egy együttműködési megállapodás volt, mely gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére irányul. (A felsőoktatásról szóló 2005. CXXXIX törvény alapján az egyetemmel 2012. 09. 01. előtt kezdődött hallgatói jogviszonyban álló hallgatóról van szó.) A szerződés szerint a hallgatói munkadíj legalább a minimálbér 15 százaléka, és kötelezettséget vállal a kft. a biztosított bejelentésére, illetve a tb-terhek elszámolására, befizetésére. Kérdésünk az, hogy az ilyen szerződéssel létrejött jogviszonyt milyen OEP-jogviszonykóddal kell bejelenteni a T1041-en, illetve a számfejtés során a bruttó juttatásból mit kell levonni, céges közteherként mit kell megfizetni? Kell-e jelenléti ívet vezetni? Betegség esetén jár-e betegszabadság, ha igen, milyen mértékben? Kötelező-e a nettó juttatást átutalással teljesíteni? A szakképzési hozzájárulás terhére hogyan lehet ezután, és milyen mértékben kedvezményt elszámolni? Válaszukat előre is köszönjük!
Családi gazdaság – járulék
Kérdés
Van egy családi gazdaság, amelynek az egyik tagja (külön névre szóló őstermelői igazolványa nincs) nappali tagozatos egyetemista. A 2015. évben a családi gazdaságban az egy főre jutó bevétel 6,5 millió forintt volt. Kérdésem, hogy az egyetemista főállású őstermelőként járulékfizetésre kötelezett-e? Válaszukat előre is köszönöm.
Társas vállalkozó iskolai tanulmányok mellett
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Lányom társas vállalkozó iskolai tanulmányok mellett (bt. beltagja, a kültag én vagyok). Nem vesz fel a cégből fizetést. Én alkalmazottként be vagyok jelentve 8 órában. Most a lányom a főiskolán egy félévet passziválni szeretne, szeptembertől ismét aktív lesz. Kérdésünk, hogy lesz-e, és, ha igen. milyen járulékfizetési kötelezettsége e félév alatt? És, ha lesz egyéb munkahelye e félév alatt? Köszönettel: Szikszainé Éva
Családi kedvezmény
Kérdés
Adott egy család 4 gyerekkel, két egyetemista, 2 kiskorú iskolás. A családi kedvezmény számításánál létszámban az eltartott egyetemistákat is figyelembe veszik. Kérdésem, hogy az egyik egyetemista mekkora összeghatárig (hó vagy év) vállalhat munkát, hogy a kedvezménybe a személye továbbra is beleszámítson?
Büntetés jár, ha egyetemista után érvényesít családi kedvezményt!
Cikk
A tanév végét követően számos diák fejezte be úgy a tanulmányait, hogy munkába állt, vagy a sikeres felvételi eredményeképpen felsőoktatási intézményben tanul tovább. Ez esetben ugyanis változik az érvényesíthető családi kedvezmény összege, amiről a jogosultnak értesítenie kell a munkáltatóját/kifizetőt, amennyiben korábban nyilatkozott a családi kedvezmény érvényesítéséről év közbeni igénybe vételéről.
EU-ban nappali egyetemista szja gyerekkedvezménybe való beszámítása
Kérdés
Egy családban három gyerek van, két egyetemista nappali tagozaton, egy 10 éves általános iskolás gyermek. Az egyik egyetemista továbbra is nappali tagozaton, de nem Magyarországon, hanem Dániában nyert felvételt egyetemre, a másik továbbra is Magyarországon nappalis egyetemista. A 10 éves miatt kérhető szja gyermekkedvezmény megállapításánál továbbra is figyelembe vehető mindkét nagy gyermek és így a gyerekkedvezmény felső határa 33 ezer forint? Milyen igazolást kell ehhez beszerezni az EU-ban tanuló fiatalnak? Hova kell bejelenteni? A családi pótlék szempontjából ő minek minősül? Válaszukat köszönöm!
Eltartottak figyelembevétele családi pótléknál, családi kedvezménynél
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A vonatkozó törvény szerint eltartottként azt a felsőfokú képzésben részt vevő hallgatót lehet figyelembe venni, aki rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Kérdésem, hogy mit jelent a rendszeres jövedelem fogalma, bármilyen kis összegű jövedelem is számít? Ma az egyetemisták nagy többsége kénytelen dolgozni a tanulás mellett. Emiatt azonban elesik az emelt összegű családi pótléktól, illetve családi kedvezmény címén alacsonyabb összegű szja-kedvezményt tud a család érvényesíteni a kedvezményezett eltartott gyermekek után. Kérdésem, hogy a jogalkotó szándékának megfelelően értelmezem-e a jogszabályokat, azaz valóban ez a helyzet ebben az esetben. Üdvözlettel várom válaszát.
Egyetemista családi kedvezmény
Kérdés
21 éves, nappali tagozatos egyetemi hallgató, akinek az édesanyja 4 éve meghalt, az apukájával él együtt. Az édesapának jár-e családi kedvezmény? A lánynak jár-e családi pótlék? És meddig?
Szakképzési hozzájárulás csökkentése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Foglalkoztatunk kötelező szakmai gyakorlatra egy egyetemistát és egy szakképző iskolai tanulót. Mindkét esetben kötöttünk az iskolával együttműködési megállapodást. Kérem, legyen szíves tájékoztatni, hogy a szakképzési hozzájárulásból milyen összegű kedvezményt lehet igénybe venni, és mikor, hogyan? Válaszát köszönöm!
Mikor köthető felhasználói szerződés?
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szeretnénk kihasználni a felhasználói szerződés megbízási szerződéshez viszonyított kedvezőbb adóvonzatát. Egy kft. szeretne megbízni egy jelenleg műszaki egyetemista diákot, hogy készítsen látvány- és kiviteli terveket konkrét üres telkek közösségi hasznosítására (játszótér, pihenőpark). A megbízott magánszemély, nem egyéni vállalkozó, és nem tagja társas vállalkozásnak sem. A megbízás egyszeri alkalomra szól, a megbízott másnak sem végez hasonló tevékenységet. Kérdésünk az, hogy az egyetemistával köthet-e felhasználói szerződést a kft., (80 százalék szerzői jog/20 százalék munkadíj arányban), tekintettel az alábbiakra: – még nincs tervezői végzettsége (a tanulmányai folyamatban vannak), – nincs egyéni vállalkozása. Szakértő segítségét előre köszönöm. Tisztelettel, Bozsik István
Ügyvezető járulékkötelezettsége másoddiploma szerzésekor
Kérdés
Tisztelt Szakértő! 44 éves, egyszemélyes kft. ügyvezetője másoddiplomát szeretne szerezni, felsőfokú intézményben (egyetem), nappali rendszerű oktatás keretében. Az oktatás fizetős számára. Igaz-e, hogy a ténylegesen elért járulékalapot képező jövedelem alapján fizet járulékot?
Egyetemista jogviszonya
Kérdés
Meddig tart egy egyetemi tanulmányait befejező egyéni vállalkozó járulék-fizetési kedvezménye? Mikor csak a kivét után köteles fizetni...
Családi pótlék
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Külföldi egyetemen, nappali tagozaton, első szakképzettségét szerzi a fiam. Jár-e neki családi pótlék? Előre is köszönöm a választ.
Egyetemista nyugdíjasok
Cikk
Elkezdődött Győrben a Nyugdíjas Egyetem őszi szemesztere - írja az Oxigén Hírügynökség.