631 találat a(z) egyéni vállalkozás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne: Egyéni vállalkozását januárban elindító magánszemély (közúti fuvarozás) a korábban (három éven belül) vásárolt tehergépkocsiját beviheti-e a vállalkozásába, illetve annak értékcsökkenését milyen módon tudja elszámolni? A vállalkozásba bekerülés napjától számított 5 évig a teljes eredeti értékre vagy az eredeti számla dátumától kellene nézni? Amennyiben áfás számlája van az eszközről, levonásba helyezheti-e annak áfáját? Ha van olyan eszköz a birtokában, amelyről az adásvételi szerződés már nem áll rendelkezésre, miként tudja a vállalkozásba bevinni? Például, ha ez szintén egy jármű, akkor nyilván saját magával adásvételi szerződést kötni nem tud, de ebben az esetben egy kereskedőn/harmadik személyen átfuttatni szükséges a gyakorlatban? Köszönöm válaszát előre is.

Kérdés

Kedves Szakértő! Katás egyéni vállalkozó vagyok. Lehetőség lenne egy pályázat beadására, amiben feltétel a kettős könyvelés vezetése. Ezt, mint egyéni vállalkozó hogyan tehetem meg? A katából ki kell lépni, és bejelentkezni, mint egyéni cég, vagy maradhatok költségelszámolásos egyéni vállalkozó? Hogyan lehet ezt a legegyszerűbben megoldani, milyen bejelentések, bevallások szükségesek; erre várnám szíves segítségüket.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó egyéni céget alapít. Az egyéni vállalkozásban lévő eszközeit átviszi az egyéni cégbe, kivéve az üzemépületet, mely elég jelentős értéket képvisel. Az ingatlan áfáját építkezéskor levonta, mivel azt adóköteles tevékenységhez hasznosította. Az épületben ezután is termelés folyik, amely termelés áfaköteles, és az egyéni cégnek levonási joga van. (Ugyanazon termelő tevékenységhez hasznosítja az épületet, mint korábban, csak bérleti jogviszonyban, mint bérbevevő.) Az egyéni vállalkozás megszűnése után az adózó, mint magánszemély adja bérbe a tulajdonát képező ingatlant az egyéni cégnek, és mivel az a következő lépésben kft.-vé akar alakulni, majd a kft.-nek. Az egyéni vállalkozás megszűnése előtt dönthet-e úgy, hogy a bérbeadási tevékenységet, mint magánszemély végzi, és az áfatörvény 86. § 1. bekezdés l pontja szerinti adómentes bérbeadási tevékenységet adókötelessé teszi? Döntése alapján jogosult lesz-e arra, hogy az egyéni vállalkozás megszűnésének időpontjában az egyéni vállalkozásban levont áfát nem kell visszafizetni, hanem majd csak esetleg akkor – jóval későbbi időpontban –, amikor az eszközt ténylegesen kivonja a termelésből a bérbeadás megszűnésekor? Azt tudom, hogy ebben az esetben fordított áfás számlát kell kibocsátania a bérbevevő felé, aki köteles lesz a bérleti díjra az áfát felszámítani, bevallani, amit le is vonhat, mivel a tevékenysége feljogosítja rá. A választ előre is köszönöm. Bernáthné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem szíves válaszát az alábbiakra! Egy egyéni vállalkozó családi okok miatt szeretné a vállalkozását befejezni, így eladná a még meglévő – igaz évek óta elfekvő, minimális összegért értékesíthető – készletét. A készlet értéke meghaladja a 30 millió forintot (Lada alkatrészekről van szó). Mennyi az a maximális százalék, amennyivel csökkent áron eladhatná az összes készletét? Volna egy vevő, aki sajnos maximum 10 százalékért venné meg, egy másik 26 százalékot fizetne, körülbelül 8 millió Ft + áfát. Nem szeretne bajt a vállalkozás az áru értékesítése miatt, de mielőbb túl szeretne lenni ezen, és sajnos hiába hirdeti minden fórumon, a készlet nem igazán kell egyik kereskedőnek sem, hiszen a Lada már majdnem kiment a forgalomból! Köszönettel: Tóth Katalin

Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség! Termőföld bérbeadásával kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Abban az esetben, ha a magánszemély 5 évnél hosszabb időre adja bérbe a szántóterületet, a bérleti díj adómentes. Akkor azonban, ha a szántóterületet szintén 5 évnél hosszabb időre adja bérbe, de feles bérleményben, mégpedig a bérleti díjként nem pénzt, hanem terményt kap. Ezt a terméket, ha a magánszemély értékesíti, hogyan és milyen adótételek mellett tudja megtenni? A másik kérdésem egyéni vállalkozóra vonatkozik: aki új gépet vásárol vállalkozási célra, tudja-e érvényesíteni a kettős kedvezményt, mint adott esetben egy gazdasági társaság? Új gépbeszerzése esetén, amennyiben van pozitív adózás előtti eredmény, akkor tudja érvényesíteni a beruházási adóalap-kedvezményt 30 millió forintig, és még erre az eszközre elszámolhatja az értékcsökkenést is? Használt gép esetén nem alkalmazhatja az egyéni vállalkozó az egyösszegű tárgyieszköz-elszámolást, és ilyen esetben tud-e egyéb kedvezményt érvényesíteni? Válaszukat előre is köszönöm. Plavecz Zoltánné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy családi gazdaságot egyéni vállalkozás alapján vettek nyilvántartásba. Minden számla a családi gazdaság vezetője nevén szerepel. A családi gazdaság bérmunkáról is állít ki számlát. Ezt egyéni vállalkozói bevételként könyveljük, nem osztjuk meg a tagok között. A bérmunkával kapcsolatosan felmerült költségeket szintén az egyéni vállalkozásban számoljuk el. Pl. bérszántáshoz felhasznált 1000 l gázolajat, akkor 1000 l gázolaj számlát nem a gazdaságban költségelünk el, hanem az egyéni vállalkozásban. Illetve a bérmunkához használt tárgyi eszközök értékcsökkenését is megosztjuk a családi gazdaságban használt földterületek és bérmunkában művelt területek arányában, és ezarányban költségeljük el, pl. az egyéni vállalkozásban az értékcsökkenés 40%-át, a 60%-ot pedig a családi gazdaságban. Helyes ez a gyakorlat? Ha nem, akkor hogyan kellene különválasztani a bevételt és a költségeket?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozás rendelkezik egy saját épülettel, amelyben végzik a termelő tevékenységet. Az épület megérett a festésre, gipszkarton falak felújítására. Kérdésem az lenne, hogy ez elszámolható-e költségként, vagy rá kell aktiválni az ingatlanra, mint ingatlanon végzett beruházást? Beruházási és/vagy kisvállalkozói adókedvezmény igénybe vehető utána? Ha igen, mindkét elszámolási módnál? A kedvezményeket csak az szja-bevallásban kell feltüntetni? Vagy miként kell nyilvántartani? Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozásunk évről évre hajt végre nagyobb beruházásokat, fejlesztéseket. Éves árbevételünk kb. 60 millió forint, és évente 5-15 millió forintot tesznek ki a fejlesztések, beruházások, amelyek után kedvezményeket tudnánk igénybe venni adóalap-csökkentés céljából, azonban ezen lehetőségek rendszere nem tisztázott számunkra, ebben kérnénk a segítségét! Kérdésem az lenne, milyen adóalap-csökkentő kedvezmények vannak, milyen feltételekkel, illetve, hogy a kisvállalkozói kedvezmény hogyan kombinálható az egyéb kedvezményekkel? Használt és új beszerzések esetén van-e különbség a kedvezmények között? Csak üzembe helyezett beruházásokra vehetők igénybe a kedvezmények? Értem ez alatt, ha egy beruházás áthúzódik a következő évre, akkor mely évben tudok kedvezményt érvényesíteni utána? Vagy el lehet előre különíteni, mint a társas vállalkozóknál? Van-e összeghatár? Van-e megkötés, hogy valamely beruházásra nem vehető igénybe adott kedvezmény? Például tehergépkocsi (nem fuvarozó cég vagyunk). Ha jól értelmeztük, akkor valóban a kedvezmények érvényesítése után, még az értékcsökkenés is elszámolható? Gondolom nem egyösszegben, hanem a leírási kulcsok alapján. Elnézést, ha túl sok kérdés, csak szeretnénk világosan látni, hisz lehet, hogy eddig nagyon sok kedvezményt nem tudtunk kiaknázni az ismeretek hiányában. Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Katás egyéni vállalkozó tevékenységét 09. 30-ával megszüntette. Volt azonban olyan átutalásos számlája, mely a bankszámlájára csak ez idő után érkezett meg. Kérdésem az lenne hogy ez a bevétel katás bevétel, vagy az szja-ban majd az összevont adóalapot képező jövedelem lesz? Köszönöm. Üdv.: Fazekasné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy ha a bérleti díj 10 százalék költséghányaddal csökkentett összege meghaladja az 1 millió forintot éves szinten, akkor minden forint után meg kell fizetni a 14 százalék ehót, vagy csak az 1 millió forint feletti összegre? Tételes költségelszámolásnál is ugyanez a helyzet? A bérleti díj 50 százalékáig számolható el költség tételesen? Ha valakinek csak ingatlan-bérbeadásból van jövedelme, akkor ebből igénybe vehet családi adókedvezményt a gyermekek után? Ha igen, akkor az 53-as bevallásban? Ha, mint magánszemély adja bérbe az ingatlant egy egyéni vállalkozónak, akkor jól tudom, hogy az egyéni vállalkozó vonja le és fizeti meg – kifizetői minőségében – az szja-t és az ehót? Itt kérhető a családi adókedvezmény? Válaszát köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy egyéni vállalkozó felesége heti 8 órában munkaviszonyban van bejelentve az egyéni vállalkozásba. A feleség munkaviszonya gazdasági tárgyú oktatáshoz kapcsolódik, tehát oktatást végez felsőfokú oktatási intézményekben. Ennek a szolgáltatásnak az ellenértékét az egyéni vállalkozó férj számlázza ki az oktatási intézményeknek. A feleség beiratkozik egy gazdasági témájú iskolarendszerű képzésbe. A feleségnek ez nem az első diplomája. Ez már továbbképzés. Az egyéni vállalkozó elszámolhatja-e adómentesen költségként az egyéni vállalkozásban az iskolarendszerű képzés tandíját, vizsgadíját, a tankönyveket és az egyéb felmerülő költségeket? Köszönöm előre is a válaszát!

Kérdés

Mária nagyon köszönöm az eddigi válaszait. Most már csak az egyéni vállalkozás zárása nem teljesen tiszta a fejemben. Tehát egy egyéni vállalkozó, aki októbertől családi gazdaságot alapít. Szeptember 30-ávall lezárom a vállalkozását, a meglévő tárgyi eszközeire eddig a napig értékcsökkenést számolok el. Kérdésem, hogy kisvállalkozói kedvezményt érvényesíthet-e az év folyamán beszerzett permetezőre? Októbertől pedig az értékcsökkenés már felosztódik a családtagok között, ezért kell az elkülönítés (a szerződés szerint az összes gépét beviszi a családi gazdaságba). Az szja-bevallásban tételesen levezetem a 13. lapokon az egyéni vállalkozó dolgait. Ha a családi gazdaságnál az egy főre jutó árbevétel 600 ezer forint alatt lesz, akkor a 12. lapokat ki sem kell töltenem? Vagy, ha az egy főre jutó árbevétel 600 ezer forint alatti, akkor jelen esetben megteheti a 20 százalékos nyilatkozatot? Nagyon köszönöm előre is a segítségét!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nem világos számomra, hogy csed alatt folytatható-e az egyéni vállalkozás alkalmazottal, vagy a nem szüneteltetett vállalkozás eleve személyes közreműködést feltételez? Köszönöm válaszát.

Kérdés

Egyik ügyfelem nyert a fiatal gazda pályázaton, s kiváltotta az egyéni vállalkozói igazolványt. Az igazolvány kiváltása után (még mielőtt a tényleges tevékenységét megkezdte volna) családi gazdaságot alapított, melynek ő lett a vezetője. (Az MVH-nál nem kizáró ok a családi gazdaság alapítása.) A pályázati pénzek elszámolásánál a problémám az, hogy hogyan kezeljem a támogatást: – az egész a családi gazdaságra vonatkozik, tehát a tagok a bevételekből és a kiadásokból egyenlő arányban részesednek, vagy – a támogatás felhasználása – bevételek között szerepeltetése és felhasználása – az egyéni vállalkozó tagnál történik? A vállalkozás és a családi gazdaság tevékenysége azonos. Ebben az esetben vállalkozói bevétel lesz, vagy mivel családi gazdálkodó, ezért őstermelőként adózik utána? A vállalkozás egyébként csak szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik, az egy főre jutó árbevétel 8 millió forint alatt van, így a 40 százalék kistermelői költségátalányt figyelembe vehetik. A támogatásból termőföld-vásárlás és gépbeszerzés történt. Ha jól tudom, ebben az esetben a termőföld vételárát berakhatom a költségek közé (APEH 2006.05.30), és ugyanekkora részt szerepeltetek a bevételeknél. A gépbeszerzést pedig egy összegben a költségek közé rakom, szintén ennek megfelelő támogatással szemben. Ebben is kérnék megerősítést. Segítségüket előre is köszönöm. Józsa Károlyné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó új üzleti célú ingatlan vásárlást tervez. Kérdésem: ha az ingatlanra számla ellenében előleget fizet 2015. évben, de az ingatlan végső adásvétele 2016-ban fog megtörténni, akkor az előlegként kifizetett vételárrész figyelembe vehető-e a 2015. évi szja-bevallásban adózás utáni vállalkozóijövedelem-csökkentésként, gondolok itt az szja-törvény 49/C § 6.d) pontra? Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink