196 találat a(z) csok cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Lányomék a tegnapi nap írták alá a lakásadásvételi szerződést. Akkor még a régi törvény volt hatályban. Beadják-e az OTP-be a CSOK-igényüket, és majd módosítják automatikusan, vagy már egyből írjanak egy szerződés módosítást? Köszönöm válaszukat.

Cikk

A használt lakások vásárlásához, bővítéséhez biztosított családi otthonteremtési kedvezményről (csok) megjelent kormányrendelet szerint egy gyerek után 600 ezer, két gyerek után 1 millió 430 ezer, háromnál 2 millió 200 ezer, négy vagy több gyerek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Cikk

Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetőségről, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló kormányrendelet szerdán a Magyar Közlönyben.

Cikk

Mindenki kap csok-ot, aki jelentkezik, a csokra jelentkezők a kormány csókjában részesülhetnek – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Az idei költségvetésben negyvenmilliárd forintot terveztek erre a célra, de ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum – mondta.

Cikk

Ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek megfelelő családok - közölte a település vezetője az MTI-vel, hozzátéve: az erről szóló rendelettervezetről csütörtökön tárgyalnak.

Cikk

Az államilag támogatott lakáshitelek 30 millió forintos értékhatárának eltörlése után már országszerte csaknem hatezer újépítésű lakás felel meg a családok otthonteremtési kedvezményében (csok) előírt feltételeknek, szemben a korábbi mintegy kétezerrel – közölte az ingatlan.com portál csütörtökön az MTI-vel.

Kérdés

A 455/2015. kormányrendelet rendelkezik az otthonteremtésre adható támogatásról. A rendelet 4. § (1) ab) pontja szeirnt a kérelem benyújtásnak időpontjában – használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkező, összkomfortos új lakás vásárlásához nyújtható a csoktámogatás. Ezt a jogszabályhelyet úgy kell értelmezni, hogy függetlenül az építési engedély kiadásának időpontjától, a jogszabályalkotó a csokkérelem benyújtásának az időpontjához köti a támogatás folyósíthatóságának lehetőségét, amennyiben a 3. § (3) bekezdésében foglalt új lakás feltételeinek megfelel a vásárolni kívánt lakás? Munkámhoz nyújtott segítségüket megköszönöm. Tisztelettel: Borsosné Pál Ildikó

Kérdés

Élettársak vagyunk 3 közös kiskorú gyermeket nevelünk, ilyenkor is 40. év alattinak kell lenni, vagy csak azoknak, akik gyermeket vállalnak?

Cikk

Legény legyen a talpán, aki el tud igazodni az új és a megváltozott otthonteremtési szabályok között. Most a legnagyobb érdeklődést kiváltó támogatás legfontosabb tudnivalóit ismertetjük. Jó tudni előre, hogy – ha bekövetkezik a „vissza a babaruhát” – a kamat ötszörösével kell visszafizetni a kapott összeget.

Cikk

A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink