453 találat a(z) csalás cimkére

Cikk

Különösen nagy értékre, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egy számlagyár ügyében, amely mintegy félmilliárd forinttal károsította meg a költségvetést – közölte az adóhatóság.

Cikk

Közel 21 ezer kísérlet során csaknem 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni csalók az Erste ügyfeleitől az első fél évben. A bank a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát megakadályozta, ezzel 6 milliárd forintot takarított meg az ügyfeleknek – közölte Kósa Anna, az Erste compliance vezetője csütörtöki sajtótájékoztatón, tájékoztatott az MTI.

Cikk

Csalással szerzett közel 300 millió forint támogatást egy áruszállítással foglalkozó tatai cég egy versenyképességet növelő pályázaton, az ügyvezetőt a Tatabányai Törvényszék első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte a törvényszék.

Cikk

Július 25-én feltörték Magyar Államkincstár (MÁK) belső informatikai rendszerét: rosszindulatú kibertámadás során behatoltak a hálózatba. Egészen pontosan a Magyar Államkincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakterületének, azaz a Nemzeti Kifizető Ügynökségnek az informatikai hálózatát érte a támadás. A Yellow Cube Cyberdefense magyar kiberbiztonsági cég elemzése szerint a támadó 116 virtuális géphez és csaknem 230 terabájtnyi adathoz nyert teljes hozzáférést egy 68 órás időablakban – írja a hvg.hu.

Cikk

A Magyar Közlöny 2026. évi 70. számában megjelent a Kúria jogegységi határozata (4/2026. JEH) a költségvetési csalás bűncselekménye esetén a bűncselekmény-egységet lezáró tény (időpont) meghatározásáról, amely tisztázza, hogy a költségvetési csalás törvényi egységét a Büntető törvénykönyv (Btk.) vonatkozó rendelkezésének 2022. márciusi hatálybalépéséig kizárólag a jogerős ügydöntő határozat (ítélet) meghozatala zárja le.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink