446 találat a(z) csalás cimkére

Cikk

A Miskolci Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként saját magának utalta ki a diákmunkások bérét – közölte az MTI-vel kedden a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

Cikk

Több rendbeli csalás miatt emelt vádat egy nővel szemben a Gödöllői Járási Ügyészség. Az érintett egy népszerű online hirdetési oldalon kínált eladásra olyan árucikkeket, amelyekkel valójában soha nem rendelkezett; a nő a 23 sértettől mintegy 900 000 forintot csalt ki – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

Cikk

Júliusban több mint hárommilliárd forint forgalmi értékű illegális dohányterméket foglaltak le a pénzügyőrök, gyanúsítottként 23 embert hallgattak ki, akik közül a bíróság három ember esetében bűnügyi felügyeletről, míg 11 ember esetében a letartóztatásról döntött – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Piackutatásra, illetve bankkártyás visszaélések kivizsgálására hivatkozva próbálnak bizalmas adatokat kicsalni ügyfelektől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében telefonáló csalók. Az MNB sem telefonon, sem elektronikus úton nem kér bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatokat az ügyfelektől – hívja fel a figyelmet mai közleményében a jegybank.

Cikk

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) arról, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni; évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt a hivatal az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó visszaélések kiiktatása érdekében, amit most ismét kezdeményez – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

Cikk

Tavaly 4,6 milliárd dollárnyi (1615 milliárd forint) veszteséget okoztak világszerte a mesterséges intelligencia által támogatott kriptovaluta-csalások – derül ki a Bitget kriptotőzsde, a SlowMist és az Elliptic blokkláncbiztonsági cégek közös jelentéséből. A kiadvány publikálásával egyidőben elindult a Bitget egy hónapon át tartó kampánya, amelynek célja a felhasználók biztonságtudatának növelése.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink