144 találat a(z) cafetéria cimkére
Adómentes óvodai ellátás számlája
Kérdés
Tisztelt Adózóna! A törvény nem tartalmaz arra vonatkozóan feltételt, hogy mely számla felel meg a kifizetés alapjaként. Tételezzük fel, hogy adott egy nagyobb összegű számla egy adott óvodaév kapcsán(2020. szeptember–2021 június). A cég ezt a díjat a cafeteria rendszeren belül fizetné meg a munkavállalójának a havi összegre bontva. Megteheti-e a munkavállaló, hogy 2020 szeptemberéig nem vesz fel cafeteriát, és a számla kiállítása után pedig szeptemberben 9 havit? És azt azt követő hónapokban pedig a havi cafeteriának megfelelő összeget kapja meg a munkavállaló 2021 júniusáig? Illetve speciális óvoda lévén, melynek a díja elég magas, ezzel még mindig nem meríti ki a számlát. Van-e arra lehetőség, hogy az adott számla alapján 2021 végéig, vagy esetleg még tovább kapjon adómentes térítést? Erről nem olvastam semmilyen korlátozó feltételt. Előre is köszönöm a választ!
Munkavállalóval történő elszámolás jogviszony megszűnésekor
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy mezőgazdasági cégnél dolgozom. Az egyik munkavállalónk 2019. április 24-én közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. A leszámolását azonban nem zárta le, ugyanis az év elején felvett egész éves cafetéria juttatásból időarányosan 102 257 forint visszatérítési kötelezettsége, továbbá munkaruha-kihordással kapcsolatosan is 21 375 forint befizetési kötelezettsége keletkezett. Az utolsó havi munkabérét, 111 880 forintot a kollegák visszatartották a házipénztárban, amely azóta is ott van (véleményem szerint nem jogszerűen). A munkavállaló a cafetéria-igény leadásakor nyilatkozott arról, hogy a cafetéria-szabályzatban foglaltakat tudomásul veszi. Ez a szabályzat írja elő, hogy amennyiben év közben szűnik meg a munkaviszony, az időarányos rész vonatkozásában visszafizetési kötelezettség keletkezik. A munkavállalónak, ha a teljes tartozását levonhatnánk a munkabéréből, akkor is 12 112 forint befizetési kötelezettsége keletkezne. Jogszerű lehet-e a tartozás beszámítása – a korábbi cafetéria nyilatkozata alapján – a házipénztárban lévő munkabérébe. Az Mt. 161. §-a alapján a munkabérből a munkavállaló hozzájárulása alapján is csak a levonásmentes munkabérrészig lehet a tartozást levonni, így az a véleményem, hogy volt munkavállaló munkabéréből annak csak a 33%-át tudjuk levonni, majd fizetési felszólítást tudunk küldeni részére. Ha arra nem reagál, úgy fizetési meghagyás kezdeményezhető vele szemben. Szeretnék megerősítést kérni abban, hogy a gondolatmenetem helyes-e.
Cafetéria keret
Kérdés
Tisztelt Cím! Az iránt érdeklődöm, hogy ha cafetéria keretében a munkáltató például 5000 Ft-al járul hozzá a munkavállaló költségéhez, akkor ha az óvodai étkeztetés magasabb összegbe kerül, a szülőnek csak az 5000 Ft-ról kell hoznia számlát, vagy a munkáltató be tudja fogadni a teljes összegről szóló számlát, és csak a példában szereplő 5000 Ft-ot számolja el cafetériába tartozó összegként. Másik kérdésem, hogy sport-kultúra elemnél nyilatkoztathatjuk-e a munkavállalót arról, hogy felmondás esetén időarányosan vissza kell fizetnie a részére kifizetett sport és kultúra eseményre szóló számláját? Válaszát előre is köszönöm.
Cafetériamizéria: havi 30 ezer forinttal kevesebb lesz a tárcákban
Cikk
Nem életszerű és nem is elvárható, hogy a munkáltatók jövőre is az eddigi nettó összeggel megegyező cafetériát biztosítsanak a dolgozóknak, miközben ez akár másfélszer, kétszer akkora terhet jelent számukra – véli az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ). Ráadásul a munkavállalók számára is inkább kényelmetlenné válhat a bérként adózó, de kötött felhasználású béren kívüli juttatás.
Selyemzsinór a cafeteriának: mit is ír az új adócsomag?
Cikk
Az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag a jogalkotói szándék szerint a személyi jövedelemadóban is az adózók adminisztrációs kötelezettségeinek további csökkentését célozza, emellett – mint mindig – számos, a jogalkalmazás során felmerült probléma orvoslását célzó kiigazítást is tartalmaz, de az érdemi változtatások elsősorban a kifizetői (munkáltatói) juttatások adókötelezettségét érintik.
Szakképző tanulók cafetériájának áfája
Kérdés
Egy gazdasági társaság középiskolai tanulók gyakorlati képzésében vesz részt oly módon,hogy a tanulók bekapcsolódnak a társaság gazdasági tevékenységébe, a képzés során a tanulók által előállított terméket, nyújtott szolgáltatásukat az őket foglalkoztató gazdasági társaság, ellenérték fejében értékesíti, ezért a tanulók oktatásához beszerzett anyagok a gazdasági tevékenységét szolgálják, a felmerült előzetesen felszámolt adó véleményünk szerint levonható. Ezek a tanulók tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzésben vesznek részt, a gazdasági társaság szakképzési hozzájárulási kedvezményt vesz igénybe. Kizárólag az oktatáshoz használt beruházások után nem igényli vissza az áfát a gazdasági társaság. A tanulók szakácsnak, pincérnek, rendezvényszervezőnek tanulnak, és részükre cafetéria keretében a gazdálkodó szervezet helyben meleg étkezést biztosít, mely után sem szja-, sem eho-fizetési kötelezettség nem terheli a kft.-t az idei évtől életbe lépő jogszabályi változások alapján. Ez utóbbi okból merült fel még a kérdés, hogy a gazdasági társaság visszaigényelhető áfáját arányosítani kell-e? Ha igen, akkor az arányszámot milyen tételek befolyásolják? Az adómentesen nyújtott melegétkezés pénzben kifejezett értéke nettó módon van megállapítva, s ezt kellene a mentes bevételnek tekintetni, illetve ezt az összeget növelné-e még a szakképzési hozzájárulási kedvezmény, vagy a helyben fogyasztott melegétkezés nettó értékére kellene felszámítani az 5 százalékos áfát?
Cafetéria a kiva mellett
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kivás vállakozás adhat-e dolgozóinak, és milyen feltételekkel 100 ezer forint készpénzes cafetériát? Válaszát köszönöm: Jeszenszky Lászlóné
Bölcsődei ellátás elszámolása a cafetériában
Kérdés
Tisztelt Szakértő, kérdésem azzal kapcsolatos, hogy az unokám, aki egy nonprofit kft. fenntartása alatt lévő magánbölcsődébe jár, és az édesapja munkahelye a bölcsődei ellátást kifizetné cafetériában a vejemnek, de csak a nevére szóló számla ellenében. A bölcsőde fenntartó nonprofit kft. viszont nem akar számlát kiadni, hanem csak bölcsődei ellátás befizetéséről adott ki befizetésigazolást, amit a vejem munkáltatója nem fogadott el. A fenntartó azt mondja, hogy van, ahol ezt a befizetési bizonylatot elfogadják és ez alapján kifizetik cafeteriában az összeget, van, ahol nem fogadják el. Kérdésem, hogy kötelesek-e elfogadni ezt a befizetésigazolást is a cégek? A fenntartó azért nem akar számlát kiadni, mert akkor az gazdasági/vállalkozási tevékenység lenne, akkor pedig a normativ állami támogatás kevesebb lenne vagy nem lenne igényelhető arra a gyermekre és akkor magasabb lenne az után a gyermek után a téritési dij. Válaszukat köszönöm ezúton is üdv. Tornyi-Molnár Anikó
Dupláznák a minimumnyugdíjat, több célra költhető kártyát ígérnek a nyugdíjasoknak
Cikk
Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új év, új adószabályok
Cikk
Csökkenő adómértékeket, növekvő bérkötelezettséget is hozott az új év. Cikkünkben összefoglaltuk a legfőbb változásokat, s olvasásra ajánljuk az egyes témákhoz kapcsolódó korábbi részletesebb elemzéseinket.
Adómentes béren kívüli juttatások
Kérdés
Tisztelt Surányi Imréné! Betéti társaság kültagja a cégben egyedüli alkalmazottként, részmunkaidőben, munkaviszonyban foglalkoztatott 2017 novemberétől. Milyen béren kívüli juttatások adhatók neki adómentesen? Különösképpen érdekel, hogy kulturális célú juttatások hogyan adhatók neki? Mivel csak két hónapja alkalmazottja a cégnek, arányosítani kell a juttatásokat? Ha igen, novemberre és decemberre mennyi juttatást kaphat? Ha a cég decemberben koncertjegyeket vásárolt, összesen 50 ezer forint értékben, rendelkezik a nevére szóló számlával, ebből mekkora összegű juttatás adható a kültagnak? Szívesen olvasnék Öntől egy átfogó cikket a cafetériára, béren kívüli juttatásokra vonatkozó 2018. évi szabályokról. Köszönöm.
Munkaügy
Kérdés
Magánóvodában dolgozom, mely egy évben 30 napot zárva van. Pedagógus asszisztensi végzettséggel, 33 évesen hány nap szabadság, illetve mennyi pótszabadság illet meg? Igaz-e, hogy lehet azt csinálni, hogy cafetériát csak alkalmazott kap, a többiek nem? Hogyan lehet felbontani egy kötött idejű szerződést? Köszönöm gyors válaszukat!
Cafetéria: újfajta kedvezmény jöhet
Cikk
Felmérések szerint a munkáltatók többsége szerint kedvező lenne egy új ösztönző elem bevezetése, amely a munkáltatók és a munkavállalók együttműködésén át teszi lehetővé a pénztárakon keresztüli kedvezményes öngondoskodást.
22-23 ezer forintos béremelés a METRO-nál
Cikk
A METRO Kereskedelmi Kft. a 2018-as bérrendezés tartalmáról több körben egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az alapelvekben és irányokban egyetértésre jutottak a tárgyaló felek, a METRO a KASZ visszajelzései alapján további elemekkel egészítette ki és értékében megemelte ajánlatát, a végleges megegyezésre még nem került sor.
Munkahelyi étkeztetés áfakulcsa
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne. Egy vállalkozó vendéglátással foglalkozik oly módon, hogy egy munkahelyen főz, ezt értékesíti a cégnek havonta egy számlában elszámolva/leszámlázva. A cég (amely a vállalkozástól ezt a vendéglátási szolgáltatást megvásárolja) a szolgáltatást saját dolgozóinak munkahelyi étkeztetésként cafetériában adja. Kérdésem, hogy a vállalkozó hány százalékos áfa felszámításával adhatja el a szolgáltatását a cégnek? A cég részéről felmerült az, hogy ez a szolgáltatás nem tartozik a kedvezményes, 18 százalékos kulcs hatálya alá, mivel munkahelyi étkeztetésnek minősül, így csak 27 százalékos áfával számlázható le. Válaszát előre is köszönöm.